Fejlesztették az egri kórház komplex rehabilitációs ellátását

Az észak-magyarországi régió három megyéjének tizenegy kórházában több mint 4,8 milliárd forint európai uniós, illetve állami forrásból újult meg a rehabilitációs ellátás, ebből csaknem 700 millió forint jutott az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetnek - közölték csütörtökön az egri projekt zárórendezvényén.

Cserháti Péter miniszteri biztos, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója kijelentette: egy kórház gyakran nem csupán gyógyító és tudományos centrum, hanem a térség legnagyobb munkaadója is. A kórházak foglalkoztatják a legtöbb kis- és középvállalkozást a beszállítói körön keresztül, és a fejlesztések révén szerepet játszanak a helyi építőipar fellendülésében is.

mk

Hozzátette, a konzorciális projekt azt is megmutatta, hogy a térség kórházai között létezik az összefogás.
A szakember kitért arra: a beruházás eredményeként Egerben egy komplex rehabilitációs egység jött létre, beleértve a magyar társadalomban problémát jelentő pszichiátriai és az addiktológiai ellátást is.

Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, az egri térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte: Eger elsőként adott otthont a gyógyítással foglalkozó, kórházépítő Irgalmas rendnek. "Európa legrégebbi, 1728 óta működő kórházi szárnyát az értékőrzés és a modernizáció jegyében adjuk át most" - mondta. Hozzátette: itt kezdte meg működését az első magyar orvosi iskola is, 1769-ben.

Közölte, a projekt kettős célt szolgált: az ellátásbeli egyenlőtlenségek csökkentését és az infrastruktúra fejlesztését.

A képviselő úgy fogalmazott: "az egészségügy területén ma már jobban állunk, mint korábban, de korántsem elég jól". Kiemelte: a 2007 és 2013 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban több mint 500 milliárd forint jutott az egészségügy modernizációjára. Kitért arra, hogy az egészségügy motorjai a dolgozók, akik jóval több pénzt érdemelnének.

Nyitrai Zsolt szólt arról is: már látható, hogy a kórház nagy, több milliárd forintos rehabilitációs projektje nem készül el időre, ami veszélyes helyzetet teremt. Ezen pedig csak a kormány tud segíteni.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere elmondta: a 2014 és 2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban a városnak elsősorban az egészségmegőrzést, illetve a betegségek megelőzését segítő uniós pályázati lehetőségekre kell fókuszálnia. Emellett az önkormányzat továbbra is segíti a kórházat, hogy az fiatal orvosokat tudjon Egerbe csábítani.

Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ észak-magyarországi területi igazgatója kiemelte: a projekt fokozza a programban részt vevő kórházak közötti együttműködést, illetve a betegutak megszervezésével megteremtődtek a biztonságos ellátás alapjai.

Csiba László konzorciumvezető, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója elmondta: a több mint 4,8 milliárd forintos, az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében megvalósult, a rehabilitációs ellátás fejlesztését célzó projektben Borsod, Heves és Nógrád megye 11 kórháza vett részt.

Kitért arra: a rehabilitáció a "mostohagyermeke" volt az egészségügynek, holott a meggyógyított embert "vissza is kell adni a társadalomnak".

Tóth Ildikó, az egri kórház főigazgatója arról beszélt, hogy az intézményben több, összesen mintegy 8 milliárd forintos projekt zajlott, illetve zajlik.

MTI

Hozzászólások


Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhetővé vált a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás beavatkozással történő, nyitott műtét nélküli kezelése. A beavatkozás során vékony kezelőtűvel megszúr...

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözli az egészségügyi államtitkárságnak azt a döntését, hogy a jövő évtől térítésmentessé teszik a két év alatti gyermekek számára a gennyes agyhárty...

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a...

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Évente több ezer ember életét lehetne megmenteni újraélesztéssel, ami "nem ördöngösség", orvosi diploma nélkül is életben lehet tartani az embert hirtelen szívmegállás esetén - mondta az Országos Ment...

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült stenttel (fémhálóval) segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Városmajori Szív- és Érgyóg...

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

Három nagy kórházi fertőzéstípus összesített esetszáma csaknem hétszázzal, mintegy öt százalékkal csökkent 2014-ről 2015-re - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Ország...


ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) eddig beérkezett adatok szerint a 7. osztályos lányok 76,1 százaléka igényelte iskolai oltás keretében a humán papillomavírus (HPV) ellen...

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitká...

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Egészségesen jött világra a napokban Pécsett az a veszélyeztetett ikerpár, amelynek tagjain júniusban - a magzatok 22 hetes korában - az anyaméhen belül végeztek el speciális életmentő műtétet a baran...

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

A betegjogok tudatosítása a célja annak a plakátkampánynak, amelyet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) indított az egészségügyi intézményekben - mondta a ...

http://ujhazak.com