Fogászati implantátum fejlesztését segíti a Széchenyi Tőkealap befektetése

A Széchenyi Tőkealap (SZTA) 180 millió forintot fektet az innovatív fogászati csontimplantátumot gyártó OrthoSera Dental Kft.-be - közölte a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a kockázati tőkebefektetéssel az OrthoSera Dental Kft.
osztrák anyacégének egyedi fejlesztésű csontszövet-termékének elterjesztését segítik a közép- és kelet-európai régióban.

szechenyi_ft

A fejlesztés Magyarországon, a Semmelweis Egyetemen (SE) történt, az értékesítés a fogászati piacon a tőkebefektetésnek köszönhetően elindult - emelte ki az SZTA.

Az úgynevezett BoneAlbumin technológia különlegessége, hogy az emberi szövetekhez teljes körűen alkalmazkodik, képes az elvesztett csontmennyiség helyére funkcionálisan az eredetivel azonos szövetet növeszteni.

A 180 millió forint értékű kockázati tőke az OrthoSera Dental tulajdonosának további 57 millió forint pénzbeli és nem pénzbeli támogatásával egészül ki.A vállalkozás 2016 második feléig összesen 11 új munkahely létrehozását tervezi.

"Míg a csontpótlók örökké megmaradó, fel-nem szívódó zárványt alkotnak, addig az új megoldás aktivizálja a csontvelői őssejteket, ezzel képes alkalmazkodni az emberi szövetekhez, fokozatosan átveszi azok funkcióját" - idézte a közlemény Lacza Zsombort, a kutatások vezetőjét.

Csuhaj V.Imre, a SZTA elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejtette: "húsz százalékos részesedéssel Magyarország világelső a fogászati turizmusban, tehát minden ötödik külföldi Magyarországon kíván fogászati szolgáltatást igénybe venni.A kiemelt érdeklődést egy ilyen egyedi, hatékony fejlesztés képes tovább fokozni".

Magyarországon évente 70-100 ezer fogászati implantációt végeznek, az esetek mintegy 40 százalékában van szükség csontpótlásra.A cég terméke évi 28-40 ezer esetben tud egyénre szabott megoldást nyújtani a közlemény szerint.

MTI

Hozzászólások


Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhetővé vált a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás beavatkozással történő, nyitott műtét nélküli kezelése. A beavatkozás során vékony kezelőtűvel megszúr...

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözli az egészségügyi államtitkárságnak azt a döntését, hogy a jövő évtől térítésmentessé teszik a két év alatti gyermekek számára a gennyes agyhárty...

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a...

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Évente több ezer ember életét lehetne megmenteni újraélesztéssel, ami "nem ördöngösség", orvosi diploma nélkül is életben lehet tartani az embert hirtelen szívmegállás esetén - mondta az Országos Ment...

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült stenttel (fémhálóval) segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Városmajori Szív- és Érgyóg...

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

Három nagy kórházi fertőzéstípus összesített esetszáma csaknem hétszázzal, mintegy öt százalékkal csökkent 2014-ről 2015-re - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Ország...


ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) eddig beérkezett adatok szerint a 7. osztályos lányok 76,1 százaléka igényelte iskolai oltás keretében a humán papillomavírus (HPV) ellen...

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitká...

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Egészségesen jött világra a napokban Pécsett az a veszélyeztetett ikerpár, amelynek tagjain júniusban - a magzatok 22 hetes korában - az anyaméhen belül végeztek el speciális életmentő műtétet a baran...

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

A betegjogok tudatosítása a célja annak a plakátkampánynak, amelyet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) indított az egészségügyi intézményekben - mondta a ...

http://ujhazak.com