Gyermekorvos: a korábbiaknál nagyobb lehet az influenzajárvány

Póta György azt mondta, erre abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett.

A tapasztalatok szerint ugyanis a vírusok az ottani tél elmúltával az északi féltekén jelennek meg. Hangsúlyozta: a gyerekek nem tartoznak a rizikócsoportba, ám esetükben is kockázatot jelent a közösségben szerzett fertőzések nyomán legyengült szervezet. Általánosságban, akárcsak az idősek esetében, a gyerekeknél is a krónikus betegek a leginkább veszélyeztetettebbek - fűzte hozzá. A szervezet ellenálló képessége a gyerekeknél is megfelelő táplálkozással, a C és a D vitamin alkalmazásával és a higiéniai szabályok betartásával erősíthető - mondta.



Arról is szólt, hogy az antibiotikumok nemcsak, hogy nem használnak a vírusokkal szemben, hanem még gyengítik is az immunrendszert. Az antibiotikumok túlfogyasztásában a nemzetközi statisztikák szerint Magyarország éllovas.

A túlfogyasztás pedig rezisztenciát okozhat, amelynek nyomán egyre többen halhatnak meg bakteriális fertőzésekben - mondta Póta György.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com