Influenza - Egy hét alatt háromszorosára nőtt a betegek száma

Háromszorosára nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a múlt héten: 47 600 ember fordult orvoshoz, szemben az azt megelőző heti 16 400-zal - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.

Az Országos Epidemiológiai Központ heti összesített szerdai jelentése szerint a leggyakrabban az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek betegedtek meg.

h3n2

A levett légúti mintákból a legtöbb esetben az influenza A(H3N2) vírust mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok. Ez az a vírus, ami az elmúlt időszakban változáson ment keresztül, és az eddigi adatok alapján nagy számban képes megbetegedést okozni - közölte az ÁNTSZ.

A jelentés szerint valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű megbetegedés, a legtöbb beteg Tolna, Fejér, Pest, valamint Bács-Kiskun megyében volt.

Az ÁNTSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy járvány idején csökkenthető a fertőzés kockázata az általános higiénés szabályok betartásával, a rendszeres kézmosással, vagy az alkohol-bázisú kézfertőtlenítők használatával. Járvány idején lehetőség szerint érdemes elkerülni a zsúfolt helyeket, illetve a liftek használatát, zárt terekben pedig gondoskodni kell a gyakori alapos szellőztetésről.

Ezeken kívül ilyenkor tanácsos mellőzni az egyébként szokásos üdvözlési formákat, és lehetőség szerint kerülni kell a betegekkel való közvetlen kontaktust.

Influenza+A

Aki az influenza tüneteit - magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, orrdugulás, nátha, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság - észleli magán, maradjon otthon, ha köhög, tüsszent, eldobható papír zsebkendőt használjon.
A gyógyszerszedéssel kapcsolatban az ÁNTSZ azt hangsúlyozza, hogy az antibiotikumok csak a baktériumok okozta fertőzések ellen hatásosak, a vírusos megbetegedések, így többek között az influenza és a közönséges megfázás gyógyulását nem segítik.

h3n2 vv

Az indokolatlan antibiotikum-használat miatt az elmúlt években az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok jelentek meg, az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázatot okozva a világon és ezen belül Európában is - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com