Kétmilliárd egészségügyi adat és 300 millió dokumentum az eeszt ötéves mérlege

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) 2017-es bevezetése óta több mint 25 ezer szolgáltató küld adatokat a felhőbe, ebből több mint 10 ezer magánszolgáltató. Az elmúlt öt évben az ágazat szereplői több mint kétmilliárd egészségügyi adatot és több mint 300 millió egészségügyi dokumentumot rögzítettek.Az eeszt-t is fejlesztő és üzemeltető Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ (ESZFK) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a lakosságnál az e-recept az egyik legismertebb a felhőalapú rendszerben, naponta körülbelül 800 ezer e-receptet visznek fel és váltanak ki az eeszt-n keresztül. Emellett az egészségügyi dokumentumok (laborlelet, ambulánslap, zárójelentés) elektronikus elérése és letölthetősége is elterjedt, a lakossági portálon ma már napi több mint 40 ezer bejelentkezést regisztrálnak.
    

Közölték azt is, hogy az eeszt alapja olyan e-health megoldások bevezetésének, amelyek lehetővé teszik, hogy az okoseszközök révén szerzett, az egészségi állapotra vonatkozó információk - megfelelő ellenőrzés után - bekerülhessenek a felhőbe, ezzel is segítve a hatékony megelőzést. További fejlesztési irány az online időpontfoglalás elindítása az alap- és szakorvosi vizsgálatokra, laboratóriumi és diagnosztikai vizsgálatokra - tudatták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com