Modern képalkotó diagnosztikai eszközök lesznek az új szegedi klinikai tömbben

A jelenleg rendelkezésre álló legkorszerűbb kardiológiai diagnosztikai eszközök kerülnek az új, 265 ágyas szegedi klinikai tömbbe, ahol várhatóan az év végén kezdődhet meg a gyógyító munka – közölte Forster Tamás professzor kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

2

A 12,3 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló egészségügyi fejlesztés részeként 560 millió forint értékben vásárolt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) korszerű képalkotó diagnosztikai eszközöket – mondta az SZTE II. számú Belgyógyászati Klinikájának vezetője a beruházásról tartott sajtótájékoztatón.

Az eszközök között vannak korszerű ultrahang-diagnosztikai berendezések, amelyek egy része a szívbetegségek korai felismerését teszi lehetővé. Az egyik háromdimenziós képalkotásra is képes eszközzel pedig a hasi szervek és a pajzsmirigy elváltozásai vizsgálhatók. A berendezések között van lézeres áramlásmérő, amellyel a szervek mikrokeringése ellenőrizhető és olyan hordozható röntgenberendezés is, amely alkalmas a műtétek közben felvételek készítésére – tudatta az egyetemi tanár.

Forster Tamás elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően a jövőben négy komplett szív-elektrofiziológia laboratórium működik majd a klinikai tömbben, és az egyetem két szívkatéteres laboratóriumának egyikét is korszerűsítik.

Tapasztó Sándor, a beruházás projektvezetője elmondta, a 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes, 265 ágyas klinikai tömb kivitelezése a terveknek megfelelően halad. Az építési munkák mintegy négyötöde elkészült.

Az új tömb műszaki átadása augusztus végén, szeptember elején kezdődhet el, majd az engedélyezési eljárások és a költözés után az év végén indulhat ott a betegellátás. Ezzel párhuzamosan folyik a központi intenzív osztály kialakítása is a régi, 410 ágyas klinikai tömbben- ismertette.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com