Új szívműtéti eljárást vezettek be a zalaegerszegi kórházban

Halász Gabriella arról számolt be, hogy a nyugat-dunántúli térségben közel egymillió ember ellátását végző zalaegerszegi kardiológiai centrum szakmai pozícióját és a betegek kockázatmentesebb gyógyítását teszi lehetővé a Zalában eddig még nem alkalmazott új eljárás.

A csütörtökön - a sajtó jelenlétében - végzett műtéteket megelőzően elmondta azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt év végén fogadta be ezt az eljárást, így nyitott szívműtét helyett a kevésbé kockázatos katéteres beavatkozással évente 20 páciens gyógyítására van lehetősége az intézménynek.



Halász Gabriella beszélt arról is, hogy a zalaegerszegi kórház tavaly még a kiemelt tartozással rendelkező egészségügyi intézmények közé tartozott, de szigorú gazdálkodással, az adósság konszolidálásával, valamint a finanszírozás változásával mára elérték, hogy nincs tartozásuk. Ennek a stabilizált gazdálkodási háttérnek is köszönhető, hogy az OEP által évente 40 millió forinttal finanszírozott új eljárás is bekerült a műtéti lehetőségek közé.

Lupkovics Géza, a kardiológia osztályvezető főorvosa a műtéti eljárás részleteit ismertetve azt mondta: az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a pitvari sövény hiánya 100 ezer ember közül négyet érint Magyarországon. Ha nem fedezik fel és műtik meg időben, akár már gyermekkorban, akkor az egyébként tünetmentes páciens néhány évtized után szívelégtelenségben fog szenvedni.

A sajtótájékoztatóval egy időben négy műtétet hajtottak végre a zalaegerszegi kórházban, a páciensek 19 és 45 év közöttiek voltak. A műtét fél-egy órát vesz igénybe komplikációmentes esetekben, s ilyenkor a páciens már másnap hazatérhet a kórházból. A főorvos kifejtette: tavaly év vége óta végeznek nyitott szívműtét helyett ilyen katéteres eljárást a "lyukas" szív korrekciójára, s az eddigi tapasztalatok alapján a betegek jelentősebb szövődmény nélkül gyógyultak meg.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com