Vályi-Nagy István: a lakosság szerepe döntő lesz a második hullám megelőzésében

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon - mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma "talán nem lesz elkerülhető", ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

    
Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. Ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan fog alakulni a járvány. A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek "valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan" a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett "keringő vírusfertőzésük" volt.
    

Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek. Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is.


Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van - mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült, a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre. Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.
    

Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel - tette hozzá a főigazgató.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com