Vérellátó szolgálat: nyáron csökken a véradók száma

Az OVSZ megújított honlapján szerepel, hogy mikor és hol lehet vért adni, és mindenki megkeresheti a lakóhelyéhez legközelebb eső helyszínt - közölte Dexler Donát.

Szeptember másodikán, a Városmajorban rendezik meg hagyományos véradási ünnepségüket, ahová szintén várják a donorokat - tette hozzá. Mint elmondta: minden nagykorú, 50 kilogrammnál súlyosabb és 60 évnél, rendszeres véradó esetében 65 évnél fiatalabb ember adhat vért, ám egyre nehezebb új donorokat találni. Éppen ezért ősztől a véradást népszerűsítő kampányt kezdenek a középiskolák végzős osztályaiban.



A leggyakoribb vércsoport az A pozitív, a legritkább pedig az AB negatív. Ugyanakkor a vércsoportok lakosságon belüli megoszlása, egybeesik a vérigénnyel, így a ritka vércsoport csak igen rendkívüli esetben jelent problémát. Arról is szólt: egy műtétnek soha nem feltétele a hozzátartozók véradása. A genetikai egyezés nem szükséges.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com