Fejlesztéseket ígér a Pest megyei településeknek a Párbeszéd

Kormányváltás esetén szociális, zöld és önkormányzati fejlesztéseket is ígér a Pest megyei 5. számú választókerülethez tartozó hét településnek a Párbeszéd.Az ellenzéki párt elnökségi tagja, Dorosz Dávid csütörtöki, online sajtótájékoztatóján, amelyen más ellenzéki pártok politikusai is megjelentek, azt emelte ki, hogy lesz majd forrás a dunakeszi panelprogram folytatására, ahogy jut majd az autós és a közösségi közlekedés fejlesztésére, illetve klímavédelmi célokra is.
    
Dorosz Dávid azt mondta, hogy az ellenzéki összefogásban részt vevő hat párt, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom azért fog dolgozni a körzetben, hogy mind listán, mind egyéniben megverjék a Fideszt és leváltsák a térség országgyűlési képviselőjét, Tuzson Bencét. Úgy fogalmazott: a választókörzet jobbat érdemel egy "nullás képviselőnél", jobbat érdemel annál, hogy olyan képviselője legyen, aki "három éven keresztül folyamatosan hallgat a parlamentben a körzet ügyei kapcsán".
    
Az ellenzéki képviselőjelölt azt állította, hogy Tuzson Bence "folyamatosan bizniszel", Dunakeszin is a saját ügyvédi irodájának "járt ki szerződéseket és polipszerű hálózattal hálózta be a körzetet". Hozzátette, a fideszes politikus némán szemléli a gödi Samsung-gyár kapcsán kialakult természeti, társadalmi és pénzügyi "tragédiát", valamint "kiszolgálja a multinacionális nagyvállalatok profitérdekeit".
    
Az ország is jobbat érdemel annál a "szörnyűséges, embertelen és szívtelen" orbáni kormányzásnál, aminek eredményei az elszabaduló gazdasági válságban, az inflációban és a több tízezer Covid-halottban látszanak - fogalmazott. A megjelentek közül felszólalt Tonzor Péter, a DK választókerületi elnöke, közölve: ő maga és pártja is teljes mellszélességgel támogatja Dorosz Dávidot. Az ellenzék történelmi lehetőség előtt áll, mert esély nyílik rá, hogy 12 év után leváltsa az orbáni rendszert - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com