Tőzsde - Erősödhetnek nyitáskor a nyugat-európai piacok

Kissé erősödhetnek csütörtökön nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 9 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 29 ponttal, a párizsi CAC-40 index 16 ponttal nőhet.

ftse 100Az európai részvényárfolyamok azért emelkedhetnek, mert a befektetők többsége megerősítve érzi, hogy az Európai Központ Bank (EKB) újabb gazdaságélénkítésre készül. A befektetők erre abból következtetnek, hogy az EKB alelnöke, Vitor Constancio szerdán elmondta, hogy a bank 2015 első negyedévében méri fel eddigi lépései sikerét, ha pedig az eredmények elégtelenek lesznek, akkor növelhetik eszközvásárlásaikat.

Stan Shamu, az IG elemzője szerint nem várható meglepetés az EKB következő heti ülésén, de valószínűbbé vált, hogy később nagyobb beavatkozásra vállalkozik a központi bank.

Az EKB-tól érkező hírek mellett több makrogazdasági adat is befolyásolja csütörtökön az európai kereskedést. A GfK gazdaságkutató intézet közzéteszi decemberre vonatkozó, előremutató német fogyasztói hangulatindexét, és megjelenik a német infláció novemberi előzetes adata is. Olaszországban a munkanélküliség változásáról és az üzleti hangulat alakulásáról érkeznek új számok.

Csütörtökön ülésezik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC). Az OPEC döntése, hogy a tagországok csökkentik-e kitermelésüket, komoly hatással lehet a nemzetközi olajárra. Az előzetes hírek alapján nem várható, hogy csökkenne a kitermelési kvóta, biztosat csütörtök délutánra, az ülés végére lehet majd tudni.

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,03 százalékos romlással 6729,17 ponton zárt, Frankfurtban a DAX-30 0,55 százalékos többlettel 9915,56 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 0,20 százalékkal 4373,42 pontra gyengült.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com