Balog: a jó szolgálatában kell állnia a tudománynak

A tudományt művelőknek, a kultúrafenntartóknak, -megújítóknak, -teremtő embereknek, közösségeknek kötelessége, hogy gondolkodjanak azon, mire is használjuk a kultúra és a tudomány eszközeit, hiszen jól látszik, hogy a tudást a rossz szolgálatába is lehet állítani - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO magyar nemzeti bizottságának csütörtöki budapesti közgyűlésén.

Ha az UNESCO valami többet hozzá tud tenni a tudomány világához, akkor az az, hogy a tudásunkat, a tudomány eredményeit jóra használjuk - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: a kutatásnak is van egy olyan belső etikai szabályozó rendszere, "amiről érdemes újra és újra beszélni".

unesco2

A miniszter hangsúlyozta: az UNESCO intellektuális, etikai műhely, referenciaközpont, "gondolatlaboratórium", konszenzusteremtő világfórum, amelyben Magyarország jelentős szerepet játszik. Kiemelte Bogyay Katalin 2011-ben kezdődött, kétéves vezetői periódusát, ami növelte az ország ismertségét, elismertségét ezekben a körökben.

Az, hogy az UNESCO nem vált rosszízű tárgyalások fórumává Magyarországgal kapcsolatban, ebben is jelentős eredményei voltak, ez nagy részben az ő érdeme - jelentette ki Balog Zoltán, aki a migráció kérdésében kibontakozott vita kapcsán arról beszélt: indirekt politikai-közéleti szerepe van ennek a fórumnak, hiszen a szervezet épp a napokban alakítja ki álláspontját e témában.

Emlékeztetett arra: a szervezet prioritásai között kettő is közvetlenül kapcsolódik a migrációs kérdésekhez; ezek egyike a következő migrációs hullámot kibocsátó Afrikára fókuszálás, a másik pedig a nemek közötti egyenlőség témája.

Balog Zoltán a magyar nemzeti bizottság szerepe kapcsán kiemelte: fontos küldetés egyszerre tenni ismertté a magyar tudományt, kultúrát és ezek eredményeit a világ előtt, valamint hogy "hozzuk haza" a külföldön született eredményeket. A miniszter annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy "a magas tudomány világából" tudjanak témákat a hétköznapi emberekhez közel vinni.

Réthelyi Miklós, az UNESCO magyar nemzeti bizottságának elnöke az eseményen emlékeztetett: a szervezet alapokmánya hangsúlyozza, "mivel a háborúk az emberek tudatában keletkeznek, az emberek tudatában kell a béke védelme érdekébenben munkálkodni", az emberi méltóság pedig megköveteli a kultúra széleskörű terjesztését, azt, hogy az emberiséget igazságosságra, szabadságra és békére neveljék.

Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD és UNESCO mellé rendelt nagykövete azt emelte ki, hogy a két képviselet idén január elsejei összevonásával hatékonyan használhatják ki a két szervezet közötti szinergiákat.

A diplomata mérlegelendőnek nevezte, hogy Magyarország vállaljon szerepet a szervezet végrehajtó bizottságában, megemlítve, hogy "az igazi, komoly döntések ott születnek".

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com