Deutsch: 2019-ben már tömegesen érezhető lesz a digitális oktatási stratégia hatása

A 2019 őszén kezdődő tanévben már tömegesen - nagyvárosban, kistelepülésen, általános és középiskolában, a felsőoktatásban és a szakképzésben - érezhető lesz, hogy más logika, más működés jellemzi a magyar oktatási rendszert - emelte ki a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Deutsch Tamás szerint ennek nyomán valóban európai szintű tudást tudnak majd elsajátítani a diákok. Az új rendszerre a diákok, a pedagógusok és a szülők is büszkék lehetnek majd - tette hozzá.

Deutsch Tamás

A miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája. Az M1-en kifejtette: a stratégia a teljes magyar oktatási, köznevelési rendszert lefedi az általános iskolától az érettségiig, továbbá a szakképzési rendszert, a felsőoktatást és a felnőttképzést is. Az oktatás digitalizálása többek között magában foglalja az internetelérés bővítését is.

Deutsch Tamás azt mondta: a következő, legfeljebb három és fél évben az összes magyar iskola szélessávú internetkapcsolathoz jut, továbbá az oktatási intézmények közösségi tereiben a wifi-elérést is biztosítják.

Beszélt arról is, hogy a magyar köznevelésben, szakképzésben, felsőoktatásban részt vevő valamennyi pedagógus lehetőséget kap arra, hogy ingyenesen olyan, a digitális kompetenciáját fejleszthető képzésen vehessen részt, amellyel a digitális tananyagok módszereit, a digitális pedagógiai eszközök használatát elsajátíthatja.

Ennek kapcsán kitért arra, hogy a tananyagfejlesztés nem a hagyományos tankönyvek digitalizálását jelenti, hanem "új, izgalmas, vonzó", digitális eszközök révén szeretnék szerethetőbbé is tenni a tanulást a diákok számára.

Mindemellett Deutsch Tamás szerint az új rendszer valóban lehetőséget teremt a bürokráciacsökkentésre is, a modern technológia és alkalmazások révén az oktatásban dolgozók és az intézményfenntartók adminisztrációs terhei is csökkennek majd.

A miniszterelnöki biztos szerint a magyar oktatási rendszer sok évtized óta a legnagyobb fejlődésén, gyarapodásán mehet keresztül.

Deutsch Tamás a Kossuth Rádióban kiemelte, remélik, hogy mindez az informatikusok képzéséhez is ad majd egy lökést. Közlése szerint 25 ezer jól képzett informatikusnak azonnal lenne munkahelye a magyar gazdaságban.

Ezen felül az átlagosnál nagyobb digitális tudású munkavállalókra, szakemberekre is, akár 200-300 ezres nagyságrendben, szükség lehet a következő hónapokban, években - mondta, hozzátéve, az ő képzésükhöz is hozzájárul a magyar oktatási rendszer digitális átalakítása.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com