Illegális bevándorlás - Az LMP növelné a menekülttáborok és a rendőrség kapacitását

Az LMP a menekültválság megoldásáért idén és jövőre összesen 62,5 milliárd forintot költene a menekülttáborok és a rendőrség kapacitásának bővítésére, valamint a nemzetközi fejlesztési források növelésére.

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt elnökségi tagja az LMP korábban bemutatott 24 pontos intézkedési tervét részletezve az MTI-nek vasárnap telefonon elmondta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) a kapacitásbővítés mellett előírnák, hogy a menekülttáborokban biztosítsanak egészségügyi ellátást. Az LMP ennek megvalósítására a hivatal jelenlegi 8,9 milliárd forintos költségvetését az idén 2,5 milliárd forinttal, jövőre pedig 10 milliárd forinttal emelné meg.

LMP_logo

Az ellenzéki párt ugyanilyen költségvetési bővítést alkalmazna a rendőrségnél is, ezzel legalább háromezer rendőrt lehetne újonnan alkalmazni - mondta Gerstmár Ferenc, aki közölte azt is, hogy a menekülteket kibocsátó országok helyzetének rendezésére szánt fejlesztési forrásokat az idén 23 millió forintról 2,5 milliárd forintra, jövőre pedig 10 milliárd forintra növelnék.

Az LMP a javaslataiban szereplő kiadások fedezetét a közmédia, az országgyűlési őrség, valamint a paksi bővítés költségvetéséből vonná el.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com