Illegális bevándorlás - Gyurcsány: közös európai megoldást kell keresni a válság kezelésére

Gyurcsány Ferenc szerint a többi uniós tagállammal közösen kell megoldásokat találni a migrációs válság kezelésére.

A DK elnöke - miután Varju László és Oláh Lajos országgyűlési képviselőkkel együtt kedden látogatást tett a bicskei befogadóállomáson - közös uniós határőrizetet is sürgetett, mondván, "az nincs rendben, hogy csak a mi felelősségünk a külső határok védelme".

000

"Csak magyar megoldás nincs" - hangoztatta az ellenzéki politikus, hozzátéve: a jelenlegi miniszterelnök egymagában nem tudja megoldani az ország előtt álló feladatokat. "Egyet javasolhatok csak, muszáj barátként megegyezni azokkal az államokkal, akik nélkül nincs megoldás, vagyis nem érdemes bántani őket" - fogalmazott a volt kormányfő.

Úgy vélte, ha Európa nem fogadná be a menekültek többségét, drámai konfliktusokra kellene felkészülnie Magyarországnak. Meg kell tehát állapodni a másik 27 tagállammal és velük közösen kell megoldásokat találni - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy hétfőn pár száz fős tömeget sem tudtak a rendőrök feltartóztatni. Szerinte hermetikus határzár esetén egy héten belül húszezer ember halmozódna fel a határ mentén, akik ha megindulnak, "senki nem fogja tudni megállítani őket".

Újságírói kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta: azon kevés ellenzéki politikusok közé tartozik, aki néhány napja megdicsérte Orbán Viktort, mert a kormányfő elsők között mondta ki, hogy nagyobb a baj, mint korábban hitték.

Szemmel láthatóan a kormány korán felismerte a migrációs veszélyt, de sok hónap eltelt érdemi lépés nélkül: plakátok nyomtatása helyett a menekültügyi apparátust és a táborok kapacitását kellett volna növelni, valamint intenzíven tárgyalni az Európai Unióval - fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus a kvótarendszerről azt mondta: mivel az összes menekült 1,2 százaléka jutna Magyarországnak, bizonyára nem okozna gondot a befogadásuk. Ugyanakkor ezt ideiglenes megoldásnak nevezte, mivel szerinte a migránsok valószínűleg továbbmennének nyugatra, és "a nálunk fejlettebb államoknak" okoznának problémát.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a valódi politikai menekültekkel szemben befogadóan kell viselkedni, a többieknél mérlegelni kell, vajon kinek tud az ország jobb életet biztosítani. Megjegyezte: kormányfőként megpróbálna megállapodni Európával a valódi menekültek szabad átvonulásáról, közös európai menekültügyi ügyintézést szorgalmazna, növelné a sokszor milliós lélekszámú, Európán kívüli menekülttáborok pénzügyi támogatását, amivel nőne a migránsok helyben maradásának esélye.

Ezenkívül a 28 tagország titkosszolgálatát közös koordinációval működtetné, hogy az 1200 embercsempészbandát megfékezzék, valamint közös uniós határőrizetet vezetne be a szárazföldön és a tengereken, mert "az nincs rendben, hogy csak a mi felelősségünk a külső határok védelme".

A Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondásával kapcsolatos kérdésre elmondta: vagy a miniszterelnök volt elégedetlen a munkájával és felszólította a távozásra, vagy olyat kért tőle a következő hónapokra, amit a tárcavezető nem akart teljesíteni. Az előbbi verzió a valószínűbb - tette hozzá.

A volt kormányfő a bicskei befogadóállomással kapcsolatban kifejtette: a táborban lévők türelmesen várják sorsuk alakulását, de kevés közöttük a szír, főként afgán, pakisztáni és afrikai menekültekkel találkoztak. Hozzátette: néhány afrikai szívesen maradna Magyarországon, ha megkapják a státust.

Gyurcsány Ferenc közölte: a négy nyitott táborban kevesebb mint 2000 embernek van férőhely, ez kevesebb, mint ahányan egy nap alatt érkeznek az országba. Ezt a helyzetet tehát "megoldani nem tudjuk, csak kezelni" - fogalmazott, hozzátéve: "kár lenne azt az érzést kelteni a magyar választókban, hogy bármilyen kormány ezt a nagy nyomást meg tudja oldani úgy, hogy ne legyen belőle feszültség".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com