Megjelent a válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet

Megjelent a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny hétfői számában kihirdetett rendelet értelmében a Magyarország egész területére kiterjedő tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet 2017. március 8-ig hosszabbították meg.

000

Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára múlt pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága egyhangúlag támogatta a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az ülésen a baloldal képviselői nem voltak jelen.

Kósa Lajos a szakszolgálatok véleményére hivatkozva jelezte, a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás fokozódni fog az év hátralévő részében főként azért, mert az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást "a törökök egyre kevésbé tartják be", márpedig Törökországban jelenleg 1,5 millió, az EU-ba készülő migráns tartózkodik.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel folytatott tanácskozása után is arról beszélt: nem zárja ki, hogy idén ősszel a tavalyihoz hasonló kihívásokkal kell majd szembenézni a balkáni migrációs útvonalon. "Fel kell készülnünk egy nehéz őszre is" - fogalmazott a kormányfő Belgrádban.

MTI

Hozzászólások

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

http://ujhazak.com