Zárolás - MSZP: inkább az államtitkárok számát csökkentse a kormány

Az MSZP megszorítások helyett az államtitkárok és helyettes államtitkárok számának csökkentését javasolja a kormánynak.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője arra reagált kedden, hogy Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára közölte, miközben a költségvetési kiadások 53 százalékát az egészségügy, a szociális terület, a kultúra és az oktatás területén költi el az állam, a bejelentett 110 milliárd forintos zárolásnak mindössze nyolc százaléka, kilenc milliárd érinti a minisztériumot; és az nem érinti az emberek hétköznapjait.

mszp-uj-logoAz ellenzéki párt szóvivője közleményében azt javasolta a kormánynak, hogy csökkentse az 54 államtitkár és 98 helyettes államtitkár számát a 2010-es szintre. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP-kormányban mindössze 20 államtitkár és 49 szakállamtitkár dolgozott. Hozzátette: a jelenlegi kormánytagok évente több mint 1,5 milliárd forintba kerülnek, és ebben még nincsenek benne a milliós prémiumok.

Budai Bernadett visszataszítónak nevezte Rétvári Bence azon állítását, hogy "a megszorító csomag' azért nem érinti az emberek hétköznapjait, mert az állam az apparátuson spórol. Vagyis az Emmi államtitkára az állami alkalmazottakat nem tekinti embernek? Az ő elbocsátásuk, az ő családjuk megélhetése nem számít a Fidesznek? - kérdezte.
Az MSZP szóvivője szerint az Emmit érintő zárolás azt jelenti, a Fidesz újabb kilenc milliárd forintot vesz el az egészségügytől, az oktatástól, a kultúrától és a szociális területekről.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com