Home / 18+ / Rendőrnek álcázva lopott meg budapesti időseket egy házaspár és két társuk

Rendőrnek álcázva lopott meg budapesti időseket egy házaspár és két társuk



Rendőrnek álcázva tévesztett és lopott meg budapesti időseket egy házaspár és két férfi társuk – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.policeAzt írták, hogy az álrendőrök 2015 decembere és 2016 februárja között összesen ötször követtek el bűncselekményt a főváros II., V. és XIII. kerületében. Hatósági eljárást színlelve megtévesztették a sértetteket, elterelték a figyelmüket, majd eltulajdonították az ékszereiket, a műtárgyaikat és a készpénzüket. A BRFK lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az érdi 41 éves Sz. Anita, a 43 éves Sz. Kálmán és a 35 éves J. Gábor, valamint a tárnoki 30 éves Sz. Tamás ellen – írták.

A rendőrök hétfőn Budapest VIII. kerületében igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást, akik autójában rendőri jelzéssel ellátott ruhadarabokat, bilincset, jelvényt, rendfokozat- és állományjelzőket, valamint ékszereket, mobiltelefonokat és nagy mennyiségű készpénzt találtak.

A nyomozók megállapították, hogy az elkövetők aznap egy angyalföldi idős embert loptak meg. A tőle eltulajdonított aranygyűrűket éppen egy józsefvárosi ékszerkereskedésben értékesítették, amikor elfogták őket. A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható negyedik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Őt végül szerdán Érden fogták el.

A bíróság szerdán elrendelte Sz. Kálmán előzetes letartóztatását, valamint Sz. Anita és Sz. Tamás házi őrizetét, míg J. Gábor ügyében pénteken hoz döntést – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Ajánló

1034284_nagy-fero-beatrice-03-fa

A nemzet csótánya elmondta a frankót az illegális bevándorlást illetően! – videó

Nagy Feró szerint az összes magyar nőt meg fogják erőszakolni a migránsok! Miért ne mondhatná …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com