• 2 ℃ / 9 ℃

Számos színes programmal várják az ünneplőket a "magyar szabadság ünnepén"

Számos színes programmal várják az ünneplőket a március 15.-i központi rendezvényekre a "magyar szabadság ünnepén" - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szombaton, Budapestenmarc 15A HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala által idén is a "Tisztelet a bátraknak" jelmondattal szervezi a márciusi 15.-i rendezvényeket. Vargha Tamás a Magyar Nemzeti Múzeum előtti sajtótájékoztatón kiemelte: azokra a magyarokra és nem magyarokra emlékezünk, akik 1848-ban nemcsak úgy gondolták, hanem tudtak, akartak és tettek is Magyarország szabadságáért.

A márciusi ifjak vezetésével kivívták Magyarország függetlenségét, s a végsőkig védték szabadságát.
Azóta is minden magyar ünnepe, a nemzeti identitás alapköve, s a magyar szabadság szimbóluma március 15. - mondta az államtitkár.

Idén március 15-én, kedden reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth téren kezdődik a központi ünnepségsorozat, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Innen az ünneplők a Nemzeti Lovasdíszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Magyar Nemzeti Múzeumhoz.

A Múzeumkertben fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet, Tarlós István Budapest főpolgármestere pedig köszöntőt. Emellett zenés, táncos műsorokkal várják az érdeklődőket.
Szintén a hagyományokhoz híven délután 3 órakor az Országház Kupolatermében Áder János államfő és Orbán Viktor átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

Mindemellett a budai Várban már délelőtt 10 órákor megkezdődik az "ünnepi forgatag". Egész nap színes műsorokkal, családi programokkal és várják az ünneplőket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján többek között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, a Magyarság Házában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában - fejtette ki az államtitkár.

A március 15.-i rendezvények előkészületeiről, levezényléséről kedden szintén a Magyar Nemzeti Múzeumban részletes sajtótájékoztatót tartanak. További információk találhatók a marcius15.kormany.hu oldalon. Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, s egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.


Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

Várhatod még a családi pótlékot!

Várhatod még a családi pótlékot!

A várt családi pótlék ezért késik.

Eladják a kocsordi atombunkert - videó

Eladják a kocsordi atombunkert - videó

A legendás építményből akár turistalátványosság is lehet.

http://ujhazak.com