Ebben a palotában lakik Habony Árpád!

A nem rég még korona vitrinnel foglakozó Habony Árpád a jelenlegi kormány legtitkosabb és egyben leghíresebb tanácsadójává vált. Méltán kiérdemelte lakosztályát, amit most bemutatunk a Cinknek köszönhetően.


Alias Habony Árpád beköltözött a Palazzo Dorottyába. Az épület a belváros turista negyedének központjában Budapest patinás környezetében van a Váci utca és a Duna között húzódik.

1

Az épület a New York-i stílusú házaknak egyike.
A csodaszép épületet Pollack Mihály tervezte klasszicista stílusban, majd később többször is gyökeresen átépítették, nagyították, toldották. Az épületen belül van még egy ún. neobarokk bankcsarnok, amelyet Hauszmann Alajos tervezett.


2

A háznak a lehető legjobb elhelyezkedése van Budapesten a feng shui szerint. Ennek tetejében a buja luxus architektúra ellenére még a kommunisták is örömmel használták irodaházként az épületet a kamu rendszerváltás előtt! Sajnálatos módon a „rendszerváltás” után az épület 20 évig állt üresen arra várva, hogy miként döntenek sorsa felől a nagyok a Liget beépítési viták és miegyebek évődéseit kivárva.

3

A MüPát tervező Zoboki Gábor tervei alapján über luxus lakó- és üzletházzá varázsolták honatyáink az épületet.

A Palazzo Dorottyát kivitelező Dorottya cég árulja és bérbe is adja lakásait.

Ezeket a megvásárolt lakásokat befektetési céllal vásárolják meg a tulajdonosok és ezt követően általában bérbe adják. A Cink tudomása szerint Habony Árpád is ilyen minősítésben lakik az épületben.

Az épülethez tartozik 100 fős mélygarázzsal, portaszolgálattal, fitnesz központtal és személyzettel rendelkező szuper épületben 87 lakás van. Ezek a lakások a 40 négyzetméteres garzontól egészen a 210 négyzetméteres penthouse-ig terjednek.

4

5

6

7

8

Az épületkomplexumnak egy tulajdonosa van. Lakásait 1500 és 5000 euró közötti áron bérelhetik a szerencsésebbek.

Találhatóak még eladó lakások is 50 és 200 négyzetméter között.

A legkisebb egy hálószobás, egyterű kis garzon 210 ezer euróért (66 millió forint(, a legdrágább egy 3 hálószobás duplex 1 224 674 euróért (383 millió forint).” – írja a Cink.

Nagy valószínűséggel Habony az utóbbi kategóriába esik bérlési szinten. Az utóbbi időkben megfigyelhettük, hogy Habony Árpád a kormány tanácsadója meglehetősen kedveli a Duna környéket, hiszen az elmúlt időkben is erre a környékre tendált lakhatási élettere.

habony árpád

Koronavitrin esete:



Forrás: cink.hu

Hozzászólások


Eva Longoria mediterrán stílusú villája

Eva Longoria mediterrán stílusú villája

Eva Longoria 1,3 millió dolláros áron adta el az 1924-ben épült, de azóta teljesen felújított villáját.

Ipari stílusú galériás lakás

Ipari stílusú galériás lakás

Sao Paoloban található ez a galériázott lakás, amely nemrég lett felújítva.

Modern ház gyönyörű környezetben Oroszországban

Modern ház gyönyörű környezetben Oroszországban

Oroszországban 2016-ban fejezték be ennek a modern rezidenciának az építését.

Városi dzsungel hatású lakás

Városi dzsungel hatású lakás

Ezt a luxus apartmant úgy tervezték meg, hogy a természet és a modern kortárs bútorok és kiegészítők tökéletes egyensúlyban legyenek.

Napfényes otthon Amerikában

Napfényes otthon Amerikában

Az Amerikai Egyesült Államokban található ez az ingatlan, amely elvarázsoló környezetben fekszik.

Kilátás az Égei-tengerre

Kilátás az Égei-tengerre

Görögországban, Thessalonikiben tervezték meg ezt az érdekes apartmant.


Beton otthon luxus funkciókkal

Beton otthon luxus funkciókkal

A Govaert & Vanhouette Architects tervezte meg ezt az agglegény otthont Belgiumban.

Modern loft kialakítás nyitott térrel

Modern loft kialakítás nyitott térrel

A lakás átalakítása után a tervezők egészen különleges hangulatú loftot terveztek a megbízók számára.

A környezethez illeszkedő ipari stílusú otthon

A környezethez illeszkedő ipari stílusú otthon

Az Egyesült Államokban 2015-ben fejezték be ennek a hatalmas, ipari stílusú családi háznak a kivitelezését.

Kis méretű fürdőszoba inspirációk

Kis méretű fürdőszoba inspirációk

Amikor a fürdőszoba felújítása mellett döntünk, rengeteg dolgot kell végiggondolni ahhoz, hogy a végén ne csak jól használható, de szép és elegáns végeredményt kapjunk.

http://ujhazak.com