A Huaweinél és a BYD-nél tett látogatást Sencsenben Varga Mihály

A nemzetgazdasági miniszter nyugtázta, hogy számos kínai vállalat működne együtt magyar partnerekkel az e-mobilitás, az intelligens közlekedési rendszerek, az autonóm vezetésű járművek, az okos városok fejlesztésében.

Az MTI-nek megküldött minisztériumi tájékoztatás szerint Varga Mihály rámutatott: "újabb és újabb beruházások egyengetik a kínai tőkebefektetések dinamikus fejlődésének útját Magyarországon".



Hozzátette: "a magyar iparfejlesztési tervekkel összhangban a kormány támogatja, hogy egyre inkább a magasabb kutatásfejlesztési és innovációs tartalommal rendelkező befektetések és tevékenységek jelenjenek meg hazánkban". Varga Mihály üdvözölte, hogy mindkét cég hosszú távra tervez: a Huawei részt kíván venni a zalaegerszegi tesztpálya technikai hátterének kiépítésében, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére is fejleszt programokat vállalat.

A BYD pedig Komáromban építi fel első európai elektromos-buszgyárát. Tárgyalásain a miniszter felhívta a figyelmet a magyar kormány beszállítói hálózatot támogató programjára is. Mint mondta: a bővülő befektetések nemcsak a foglalkoztatottak számát, hanem - tovagyűrűző hatásként - a magyar vállalkozásokat és a kutatásfejlesztési kapacitásokat is erősítheti.

Az 1987-ben alapított, a világ vezető telekommunikációs cégei közé sorolható Huawei Biatorbágyon üzemelteti európai logisztikai központját. 2015-ben a cég 67,5 milliárd forint árbevételt ért el, a legfrissebb adatok alapján 242 munkavállalót alkalmaz. A BYD - Kína egyik legnagyobb vállalata - az akkumulátor-technológiára specializálódott, több high-tech-szektorban vezető szerepet játszik.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com