Hosszú távú lakáspolitikát igényelnek az ágazati szereplők

Hosszú távú lakáspolitikára és legalább egy kormányzati, a lakásügyért felelős, számon kérhető személyre lenne szükség - fejtette ki Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) elnöke és Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke az MTI-nek.Maráczi ZsoltA szakemberek elmondták, hogy egy-egy évben tízezernél kevesebb lakás épül Magyarországon, ami az állam mérsékelt szerepvállalására és a családok forráshiányára, bizonytalan jövőképére vezethető vissza. Maráczi Zsolt szerint ki kell dolgozni a kormányzati lakásépítési koncepciót, amely kitűzi az éves célszámot, és ehhez kell rendelni a támogatási eszközöket.

Kifejtette, eddig a TLE célkitűzése az volt, hogy a támogatásokkal legalább a lakások árában megjelenő 27 százalékos áfa megtérüljön a vásárlóknak. Úgy vélte, azzal, hogy a kormány a jövő év elejétől 5 százalékra csökkentette az új lakások forgalmi adóját, figyelembe véve az egyéb támogatásokat is, ez megtörtént.

Borsi László úgy vélte, hogy az alacsony áfakulcs miatti adókiesés néhány ezer plusz lakás megépítésével már kompenzálódik, és akkor még nem esett szó a járulékos előnyökről, a jobb lakáskörülmények miatt a társadalmi elégedettség növekedéséről, és a kapcsolódó ágazatokban létrejövő új munkahelyekről.

Maráczi Zsolt kifejtette: egyebek mellett a lakásépítések, lakásfelújítások és bérlakásépítések száma a mindenkori kormány teljesítményének egyik alapvető fokmérője, mert ez mutatja a jövő iránti elkötelezettségét. Hozzátette, az állami támogatás mellett a lakásépítés további ösztönzője az alacsony kamatozású, 2-3 százalékos hitel lehet, a kettő együtt sem tud azonban mindenkit lakáshoz juttatni, ezért szükséges az állami bérlakásépítés elindítása.

Ebből évente legalább ötezerre lenne szükség - mondta a TLE elnöke, aki szerint a fiatalok alapvetően azért mennek külföldre, mert az ottani keresetükből jobb életet és lakhatást tudnak biztosítani maguknak. Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a lakásépítések, felújítások, bérlakásépítések kezelésére a kormányban egy erős pozícióval bíró személyre lenne szükség.

Az ideális egy miniszter lenne, de már előrelépés lenne egy kormánybiztos kinevezése is. Borsi László kiemelte, hogy a bő 4 milliós lakásállomány 6-7 százaléka végtelenül elavult, ezeket nem érdemes felújítani, viszont szükséges a folyamatos bontásuk és a helyükre történő újak építése.

Magyarországon ugyanis nem mennyiségi lakáshiány van, átlagosan 2,5 ember jut 1 lakásra, ami nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Viszont sok a rossz minőségű lakás, és csupán 8-9 százalék a bérlakások aránya - mondta. Ahhoz, hogy javuljon a lakásállomány minősége, évi 40 ezer új lakást kellene építeni.

Borsi László elmondta: ha az 5 százalékos áfa és a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás - amit három gyerek vállalása esetén kapnak a családok - továbbá a 2-3 százalékos kamatozású hitel beindítja az építési piacot, az új projektek lakásai előértékesítésben már megjelenhetnek a jövő évi lakásvásár kiállítás kínálatában is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com