Megnyílt az Automotive Hungary szakkiállítás

A járműipar a magyar gazdaság legfontosabb ágazatává nőtte ki magát, az autóipar a legtőkeerősebb szektor - mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten.

Magyar Levente kiemelte: a kormányzat 70 stratégiai partnere közül 22 az autóiparban tevékenykedik, az ágazati export megközelítette a 20 milliárd eurót tavaly.

jarmu2016_osz_990x328-hu-507

A Magyarországon 2015-ben előállított több mint félmillió járműipari termék 93 százaléka exportra került. Az ipari termelés 2010 januárja óta közel harmadával nőtt, ami régió országai között a legnagyobb fejlődés, az ipar egyharmadát a járműgyártás teszi ki - ismertette.

Elmondta, az autózás hőskorát követően a járműipar ismét alapvető változáson megy keresztül, ezért a kormány kiemelt hangsúlyt fektet az innovációra, a kutatás-fejlesztésre, a felsőoktatásra és a szakoktatásra. További két fontos témának nevezte az elektromobilitás támogatását és az önvezető autók fejlesztésére vonatkozó intézkedéseket.

Jelezte: a kormány a versenyképesség növelése érdekében célzott támogatást nyújt a vállalatoknak egyebek mellett a munkaerőhiány pótlására, mivel a munkaerőhiány sok esetben gátolja a tervek megvalósítását és a napi kapacitás fenntartását az iparágban.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója megnyitójában azt emelte ki, hogy az idén negyedik alkalommal megrendezett szakkiállításon 10 ország több mint 250 kiállító van jelen, a látogatók száma pedig meghaladhatja a tízezret, a rendezvény a régió legjelentősebb autóipari fóruma.

Rámutatott: az iparág technológia-váltás előtt áll, átalakulóban van a gyártás, az üzemanyag felhasználás, az autóhasználat is, ebben kiemelve az önvezető járműveket. Magyarország része ennek az átalakulásnak, a kormány támogatja a Zalaegerszeg közelében megépülő, a régióban első intelligens tesztpálya megépítését - mondta.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com