Brit Kereskedelmi Kamarák: épphogy elkerüli a recessziót a brit gazdaság

A brit gazdaság valószínűleg elkerüli a recessziót, de nem lesz messze tőle - jósolta hétfőn ismertetett, erőteljesen rontott távlati előrejelzésében a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét külföldön is ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetsége.

A BCC először tett közzé növekedési prognózist azóta, hogy a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazáson a brit választók többsége a kilépésre voksolt.

brexit

A kamarai szövetség új előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 1,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal, 2018-ban 1,8 százalékkal nő. A BCC eddigi prognózisában erre a három évre 2,2, 2,3, illetve 2,4 százalékos GDP-növekedés szerepelt.

A BCC számításai szerint a brit hazai össztermék nominális értéke az előrejelzési időszak végén 43,8 milliárd fonttal (több mint 16 ezer milliárd forinttal) lesz alacsonyabb a korábban vártnál.

A szervezet szerint az előrejelzési távlaton belül lesznek recesszióhoz közeli időszakok: a BCC az idei negyedik negyedévre például alig 0,1 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár. A kamarai szövetség közgazdászai szerint a brit gazdaságot várhatóan a gyengülő font menti meg a recessziótól, mivel ez javítja a brit külkereskedelem nettó pozícióit.

A prognózis szerint az üzleti beruházások értéke az idén 2,2 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal csökken, az eddig várt 4,5, illetve 7,4 százalékos növekedéssel szemben.

John Longworth, a BCC korábbi elnöke március elején kénytelen volt távozni a kamarai szervezet éléről, miután - a BCC deklaráltan semleges álláspontjával szembekerülve - a szövetség éves közgyűlésén még azt mondta, hogy Nagy-Britanniára "fényesebb kilátások" várnának, ha kilépne az Európai Unióból.

Más nagy londoni házak szerint az utóbbi időszak aktivitási adatai alapján csökkent, de korántsem szűnt meg a recesszió kockázata a brit gazdaságban.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta heti rendszerességgel tesznek közzé "recessziófigyelő" gyorselemzéseket.

Új összeállításukban felidézték, hogy a brit GDP 80 százalékát adó szolgáltatási szektor aktivitási mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) a múlt hónapban soha nem tapasztalt ütemben jóval 50 fölé emelkedett a népszavazási sokkot követő zuhanás után.

Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának erősödését jelzik, az 50 alatti értékek visszaesésre utalnak.

Az Oxford Economics elemzői mindehhez hozzávették, hogy az elmúlt időszakban a piacokon is viszonylagos nyugalom honol, a font árfolyama gyakorlatilag nem mozdul, és a brit állampapír-hozamok kissé emelkedtek, tükrözve, hogy a vártnál jobb aktivitási adatok nyomán a piac most már kisebb eséllyel árazza a Bank of England - a brit jegybank - további monetáris enyhítésének esélyét.

Az Oxford Economics mindezek alapján az eddigi 30 helyett 25 százalékra teszi annak kockázatát, hogy a brit gazdaság recesszióba kerül.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com