• -7 ℃ / -3 ℃

A fénynek a sötétség feletti diadalát hangsúlyozta karácsonyi üzenetében a brit uralkodó

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az idén a világnak többször is "a sötétség pillanataival kellett konfrontálódnia", de karácsony idején különösen igaz a mondás, hogy jobb meggyújtani egy gyertyát, mint átkozni a sötétséget - hangsúlyozta pénteken elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.queen_elizabeth--300x300Az életének 90., uralkodásának 64.esztendejében járó II.Erzsébet királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez.Karácsonyi üzenetét - más nyilvános megszólalásaival ellentétben - mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül.

Idei beszédében - a "sötétség pillanatainak" többszöri felemlítésével, bár konkrétumok nélkül - egyértelmű utalásokat tett az év során elkövetett súlyos terrorcselekményekre.
Kijelentette ugyanakkor: az év e szakaszában világszerte milliók gyújtják meg a remény fényeit, amelyek mindig diadalmaskodnak a sötétség felett.

A brit uralkodó Jézus születésének történetét felidézve ugyancsak egyenes utalást tett az európai menekültválságra, jóllehet szintén konkrétumok említése nélkül, mivel a törvényerejű brit szokásjog alapján aktuálpolitikai kérdésekben nem nyilváníthat véleményt nyilvános megszólalásaiban.

II.Erzsébet királynő kijelentette: Jézus születésének körülményei "távolról sem voltak ideálisak", ám még ennél is rosszabb következett, mivel a családnak menekülnie kellett hazájából.Az uralkodó szerint "nem meglepő", hogy a történet ma is világszerte élénken él a keresztények gondolkodásában.

Hozzátette: jóllehet üldöztetést szenvedett és rövid életét kényszerűen szülőhelyétől távol töltötte, Krisztus ma is érvényes üzenete azonban nem bosszúra és erőszakra ösztönöz, hanem egyszerűen arra, hogy az emberek szeressék egymást.
"Ezt az üzenetet nem könnyű megfogadni, de nem is szabad tőle visszariadni" - fogalmazott a királynő.
II.Erzsébet könnyed utalást tett arra is, hogy jövőre betölti 90.életévét, és népei nagyszabású megemlékezésekkel készülnek a jeles születésnapra.Az uralkodó kijelentette: 2016 "sűrű" év lesz, és figyelmeztették, hogy "egynél vagy kettőnél több alkalommal" fogja hallani a "Happy Birthday" kezdetű születésnapi üdvözlő dalt.

Nagy-Britannia világraszóló rendezvénysorozattal készül az évfordulóra.Május 12-étől 15-éig például minden este 90 perces parádét rendeznek majd a legősibb angliai királyi rezidencia, a London nyugati határában fekvő windsori kastély parkjában.A szervezők a hatalmasnak ígérkező programról egyelőre csak annyit árultak el, hogy 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lép fel, és a műsorban 900 ló is szerepelni fog.

A 90 perces program a királynő eddigi 90 évnyi életútjának és több mint hat évtizednyi uralkodásának legfőbb epizódjait idézi fel.A műsort ugyanaz a csapat rendezi, amely az uralkodó trónra lépésének 60.évfordulóján tartott hatalmas gyémántjubileumi ünnepségsorozatot is szervezte 2012-ben.

A négynapos windsori parádé ráadásul csak az első nagyszabású tisztelgés lesz a 90 esztendős királynő előtt, egy hónapra rá ugyanis minden idők legnagyobb utcabáljával ünnepelheti London népe II.Erzsébet születésnapját.
A tervek szerint a megaparti helyszíne a Buckingham-palotát, a királyi család első számú londoni rezidenciáját és az Admiralitást összekötő, vörös aszfaltjáról híres sugárút, az egy mérföld - 1,6 kilométer - hosszú The Mall lesz.

Az út teljes hosszában piknikasztalokat állítanak fel, amelyek mellett tízezren ehetnek-ihatnak a 2016.június 12-ére tervezett ünnepi partin.A királynő születésnapja valójában április 21-én van, de évszázados hagyomány, hogy a mindenkori brit uralkodó "hivatalos" születésnapját júniusban ünneplik, abban a reményben, hogy akkor talán a brit időjárás is lehetővé teszi a nagyszabású szabadtéri rendezvényeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.


Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Ideológiai gyarmatosítással zsarolják a fejlődő országokat!

Segély, meleg jog és gender követelése egyben a nyugati államok követelése a szegény országokkal szemben zsarolási szinten.

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

Két magyarországnyi város születik Kínában! – videó

A petrodollárral megspékelt kommunista Kínának nagyon jól megy – megvalósítják a Jing-Jin-Ji tervet.

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Putyin reméli, hogy Trump elnöksége alatt javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.

http://ujhazak.com