Öten haltak meg az egyiptomi keresztény-muszlim összecsapásokban

A Reuters hírügynökség szerint öt ember meghalt, nyolc pedig megsebesült a keresztények és a muzulmánok közötti összecsapásokban, egy Kairóhoz közeli városban.
christA muzulmán többségű Egyiptomban nőtt az összetűzések száma a korábbi elnök - Hosni Mubarak - hatalmának 2011-es megdöntése óta; innentől szabadabb kezet kaptak az uralma alatt elnyomott keményvonalas iszlamisták.

A források szerint a mostani összecsapásban négy keresztény kopt hívő és egy muszlim ember halt meg, amikor a két közösség tagjai harcba kezdtek és egymásra lövöldöztek El Khususban, mely az egyiptomi fővárostól északra fekszik. Az állami hírügynökség - a MENA - négyre tette a halálos áldozatok számát.

Egy feldühödött csoport olyan boltokat rongált meg, melyek a keresztényekhez tartoztak - mesélték a helyi lakosok. A Reuters riportere egy kiégett kopt napköziotthonos óvodát és több megrongált üzletet, melyek keresztény kereskedők tulajdonában álltak. Emellett egy muszlimok által lakott apartmant is felgyújtottak a harcokban.

A lakosok szerint pénteken tört ki az erőszak, amikor egy csapatnyi keresztény gyerek egy muzulmán vallási intézet falára rajzolt. A Reuters riportere ezt úgy erősítette meg, hogy a falra egy szvasztikára hasonlító jel volt felrajzolva. A muszlimok emiatt sértődtek meg, mert szerintük keresztre hasonlított a minta.

Egy muszlim lakó - Mahmoud Mahmoud al-Alfi - így nyilatkozott: "Láttam a gyerekeket, amint a falra rajzolnak a délutáni ima után; megragadtam őket és azt mondtam nekik, hogy távolítsák el, amit az imént írtak." Később megérkezett a helyszínre egy másik férfi is, aki ütlegelni kezdte a gyerekeket. A helyzet akkor fokozódott, amikor valaki elővett egy fegyvert és a levegőbe lőtt. Az egyik eltévedt golyó megölt egy fiút a falra rajzoló gyerekek közül.

muslimNem sokkal ezután al-Alfi szerint a terület tele lett fegyverekkel; eközben egy muszlim nő sírva ült egy közeli ház előtt, és képeket mutogatott egy férfiről, akiről azt mondták, hogy elesett az összecsapásokban.

A muszlim vezetők szinte azonnal elítélték a vallási szekták közti erőszakot, mely azután vált gyakorivá, hogy Egyiptom súlyos gazdasági válságba került - és az infláció mértéke is magas szintű lett - két év politikai felfordulás után.

Egyiptom vezető muszlim hatóságának, az Al-Azharnak a vezetője sürgető intézkedéseket tett, hogy megakadályozzák a helyzet fokozódását, és hogy "megőrizzék a nemzeti jelleget, mely jellemzi az egyiptomi népet, a muzulmánokat és a keresztényeket" - jelentette a MENA.
_51178581_glassesSaad al-Katatni, a Muzulmán Testvériség nevű politikai párt vezetője Facebook honlapján ezt írta: "A vallási zavargások, melyek El Khususban történtek, elfogadhatatlanok és súlyosak. Vannak, akik azt akarják, hogy Egyiptom lángokban álljon, és válságokat akarnak létrehozni."

Mohamed Morsi elnök megígérte, hogy védeni fogja a koptok jogait, akik mintegy 10%-át teszik ki Egyiptom 84 milliós lakosságának.

Szigorú biztonsági intézkedések
Szombaton a helyzet nyugodt, de feszült volt a kisvárosban, ahol a muzulmánok és a keresztények közel élnek egymáshoz, de külön-külön utcákban. A biztonságot a fő utcákban parkoló rendőrségi járművek segítségével növelték. Egy biztonsági forrás szerint a rendőrség 15 embert vett őrizetbe.

Szombaton délben a keresztény területen több tucat dühös fiatal kántálta, hogy "vérünkkel és lelkünkkel feláldozzuk magunkat a keresztért". A tömeg akkor oszlott szét, amikor megjelent egy pap, aki arra kérte őket, hogy távozzanak a feszültség lecsendesítése érdekében.

Egy keresztény férfi, aki Kameelként mutatkozott be, így nyilatkozott: Vannak, akik felekezeti viszályt akarnak okozni a muzulmánok és a keresztények között. Több mint 30 éve vagyok itt, és még soha nem láttam semmilyen erőszakot vagy szélsőséget a területünkön."
swastA szektás feszültségek gyakran társultak erőszakkal, különösen a vidéki területeken, ahol a klánok és családok közötti rivalizálás is súrlódást okozott. A múltban keresztények és muzulmánok közötti szerelmi ügyek is okot adtak összecsapásokra.

Mióta Mubarak egy népfelkelés miatt kiszorult a vezetésből, a keresztények arra panaszkodnak, hogy több templomot is támadások értek radikális iszlamisták által; ezek a panaszok egyre inkább arra éleződnek ki, hogy a keresztények kiszorulnak a munkahelyekről és a jogból. Például rámutatnak olyan szabályokra, melyek megnehezítik a templomok építésére való hivatalos engedély megszerzését; ezzel szemben ez a szabályzás a mecsetek építését nem gátolja.

Múlt hónapban a bíróság egy muszlimot halálra ítélt, amiért egy déli városban megölt két embert egy keresztények elleni vitában.

Forrás: newsdaily.com

 

Hozzászólások

Utaszállító repülőgépet lőtt le az Iszlám Állam

Utaszállító repülőgépet lőtt le az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam egyiptomi sejtje azt nyilatkozta, hogy az orosz repülőt ők lőtték le a Sínai-félszigeten. A hírt az AFP hírügynökség is leközölte. "A kalifátus katonái sikerrel kilőttek egy orosz ...

Oroszország hazudott! A krimi népszavazáson 83% helyett 30% szavazott, annak is a fele a váltás mellett...

Oroszország hazudott! A krimi népszavazáson 83% helyett 30% szavazott, annak is a fele a váltás mellett...

Az orosz elnök tanácsadói elárulták az igazságot, azaz azt, hogy hazudtak. Ugye korábban hivatalosan azt tették közzé, hogy a krimi szavazás 83%-os részvétel mellett zajlott, most kiderült, hogy 30%-...

Szíria - McCain szerint a szíriai lázadók felfegyverzésére van szükség

Szíria - McCain szerint a szíriai lázadók felfegyverzésére van szükség

Az Aszad-rezsim ellen felkelt szíriai lázadók felfegyverzését sürgette a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánuspárti elnökjelöltje. John McCain arizonai szenátor Szíriában, a felkelők által e...

Autóba rejtett bomba robbant Líbiában

Autóba rejtett bomba robbant Líbiában

Egy autóba rejtett bomba robbant fel Bengáziban - egy kórház közelében - hétfőn. A detonáció legalább kilenc embert megölt, valamint további 17 embert megsebesített. A CNN beszámolója szerint a...

Gyerek katonák mehettek haza egy dél-szudáni katonai bázisról

Gyerek katonák mehettek haza egy dél-szudáni katonai bázisról

A szudáni hadsereg és az Egyesült Nemzetek Szervezetének megállapodása nyomán 27 kiskorú katonát engedtek el egy dél-szudáni bázisról - jelentették a hatóságok. George Gatloi Koang, aki a dél-szu...

 Három évig volt titokban a katyni mészárlás

Három évig volt titokban a katyni mészárlás

A berlini rádió 1943. április tizenharmadikán tudósított, hogy a német megszállás alatt lévő katyni erdőben, ami Szmolenszk környékén van, tömegsírokat találtak. A tömegsírokba az 1939 szeptemberében...

Muszlimokat ítéltek el Mianmarban, etnikai összetűzésekért

Muszlimokat ítéltek el Mianmarban, etnikai összetűzésekért

A yangoni bíróság három muszlimot ítélt fejenként 14 évnyi börtönbüntetésre, a múlt hónapban történt - Mianmart megrázó - etnikai összetűzésekben vállalt szerepükért - mondta el pénteken egy hivatalno...

Újabb incidens Damaszkuszban

Újabb incidens Damaszkuszban

Továbbra is folyik a polgárháború Szíriában a kormány és a felkelők között. Most egy zsinagóga rombolásán és felégetésén keresztül kerültek felszínre az indulatok. Egy olyan vallási építményt fosztot...

Szíria: az erőszak fő áldozatai a gyermekek!

Szíria: az erőszak fő áldozatai a gyermekek!

Az erőszak Szíriában megfosztotta gyerekek millióinak az ifjúságát. A fő áldozatok a háborús árvák, menekültek, mint emberi pajzsok. Egy 12 éves gyermek önként segít a bajba jutottakon. Aleppo:  Eg...

Több diák meghalt egy damaszkuszi támadásban

Több diák meghalt egy damaszkuszi támadásban

A szír állami televízió beszámolója szerint csütörtökön délután 12 diákot megölt egy aknavetővel elkövetett támadás a Damaszkuszi Egyetemen. A szír főváros szívében fokozott számú támadásokért - a ...

http://ujhazak.com