Az orosz bevándorlók Izraelben is meghonosítanák az újévet

Az egykori Szovjetunióból bevándorolt zsidók "novij god" néven próbálják meghonosítani Izraelben az újévi ünneplést - írta a Háárec című újság csütörtökön.

Izraelben a szilveszterezés egészen a közelmúltig elítélendő, deviáns tevékenységnek számított, a december 31-i ünneplést keresztény szokásnak tekintették, mert a zsidó naptár szerinti zsidó új év, a rós hasána szeptemberre vagy októberre esik.

háárec

Szilveszter megünneplése ezért a volt Szovjetunióból érkezettek különállását bizonyította, azt, hogy "nem elég jó zsidók", hogy a diaszpórában elszakadtak őseik hagyományától.

Az orosz zsidó bevándorlók eltérő szokásaik, ünnepeik miatt is saját zárt világukba kényszerültek. Ahogy egykor a Szovjetunióban titokban böjtöltek jóm-kipúr ünnepén, és titokban gyújtották meg péntek este a szombati gyertyákat, úgy Izraelben is csak családi körben, zárt ajtók mögött tartották meg az egykori Szovjetunióból hozott régi ünnepeiket.

Azonban az Izraelben felnőtt új, katonaviselt nemzedék, melynek tagjai gyakran csak törve beszélnek oroszul, már nem értik szüleik félelmeit, nem érzik úgy, hogy bizonyítaniuk kellene hovatartozásukat, és idén médiakampányba kezdtek, hogy megpróbálják elfogadottá és talán egyszer hivatalossá tenni legfőbb sajátos ex-szovjet hagyományukat, a novij godot.

Ennek érdekében idén először szélesre tárták otthonaik ajtaját, és vendégségbe hívták a szokásaik iránt érdeklődő izraelieket egy rendkívül sikeres, hatalmas érdeklődést kiváltó honlap (http://www.novygodisraeli.com/) segítségével, ahol jelentkezni lehet házigazdának és vendégnek egyaránt, és ahová még Avigdor Liberman, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű párt elnöke is feliratkozott.

Az új szovjet-izraeli újévben keresztény tartalmától megfosztva jelenik meg az ünnep: az izraeli karácsonyfát oroszul "jolkának" nevezik, és csakis az orosz pogány hagyományhoz kötik, amelynek nincs köze Jézushoz. A Mikulás neve Gyed Moroz, vagyis "Télapó" az orosz népmesék világából, és december 31-ének estéjét sem szilveszternek hívják, mert annak számukra nincs köze Szent Szilveszter pápához, hanem oroszul novij godnak nevezik.

Az új ünnep elfogadtatása a szakértők szerint a kilencvenes évek elején Izraelbe érkezett milliós tömeg beilleszkedésének újabb állomása. Sajátos érdekképviseletüket ellátó pártjaik már nem jelennek meg a kneszetben, mert az egyre idősödő egykori bevándorlók és gyermekeik betagozódtak a politikai rendszerbe, és a régi izraeli pártokra szavaznak.

Viszont egyre inkább igényt tartanak sajátos kulturális hagyományaik helyi elfogadtatására, amit a szociológusok az ötvenes-hatvanas években Észak-Afrikából érkezett bevándorlók nyolcvanas évekbeli küzdelméhez hasonlítanak. Ennek nyomán például a pészahot követő "mimuna" nevű észak-afrikai zsidó ünnepet ma már egész Izraelben ismerik és megtartják.

MTI

Hozzászólások


Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...


Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

Elhunyt Simon Peresz

Elhunyt Simon Peresz

Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen - jelentette a katonai ...

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékű romlás következett be a két hete súlyos agyvérzésen átesett, kilencvenhárom éves Simon Peresz volt izraeli államfő, Nobel-békedíjas politikus egészségi állapotában - közölte a Jediót Ah...

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Az izraeli ügyészség korrupciós vádakkal várhatóan bíróság elé citálja Avigdor Liberman Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) pártjának több vezetőjét, összesen tizenhat közszereplőt, köztük Sztasz Miszez...

http://ujhazak.com