• -7 ℃ / -3 ℃

Befogadásukra hajlandó országokba szállítanak afrikai menekülteket Izraelből

Az eritreai és szudáni menekülteknek távozniuk kell az őket befogadó Ruandába vagy Ugandába, vagy ha erre nem hajlandók, az izraeli idegenrendészeti hatóság határozata alapján időkorlátozás nélkül a Negev-sivatagban létrehozott menekülttáborba fogják zárni őket – közölte szerdán a Háárec című izraeli újság.

háárecA belügyminisztérium alá tartozó izraeli hatóság a lap szerint már a közeli napokban megkezdi az Egyiptom felől évekkel ezelőtt illegálisan az országba jutott afrikai menekültek kiutasítását.

Az idegenrendészet nem árulta el az újságnak, mely afrikai országokba kell menniük a menekülteknek, de a lap szerint Ruanda és Uganda kész befogadni őket. Az eljárást Gilád Erdán belügyminiszter határozta el, aki a lépéshez megkapta Jehuda Veinstein államügyész jóváhagyását.

Az utóbbi években súlyos nyomást gyakoroltak a menekültekre, hogy térjenek vissza eredeti hazájukba vagy őket befogadni kész más országokba, de erőszakkal eddig senkit sem kényszerítettek Izrael elhagyására. Tavaly mintegy ezerötszázan előnyös feltételek felkínálása mellett, pénzösszeg fejében önként távoztak, s eddig nem alkalmaztak retorziót azokkal szemben, akik megtagadták az elutazást.

Az új rendelkezés értelmében az első szakaszban,- ügyük elbírálásáig - nem fogják kiutasítani és elszállítani azokat, akik politikai menedékkérelmet nyújtottak be az izraeli hatóságokhoz. Jeruzsálem eddig az 5573 kérvényből csak négy eritreai és szudáni ügyét találta jogosnak, a menekülteknek csupán 0,07 százaléka kapott politikai menedékjogot, a többieket gazdasági menekültnek tekintik.

A kiutasítottakat előzetesen értesítik majd, hogy harminc nap áll rendelkezésükre az ország elhagyására, Izrael információkkal látja el őket, elutazásukhoz repülőjegyet és pénzsegélyt is kapnak. Ha mégis megtagadják a távozást, behívják őket meghallgatásra, majd időkorlátozás nélkül menekülttáborba zárják őket.

A Háárec szerint a nyugati országok gyakorlatában eddig nem volt példa arra, hogy a menekülteket más országba utasítsák ki, mint ahonnan érkeztek. Izraelben jelenleg mintegy 42 ezer eritreai és szudáni menekült él, közülük kétezren menekülttáborban. A helyi statisztikák szerint 2014-ben 5803-an távoztak, közülük 1093-an nem szülőhazájukba, hanem egy harmadik országba.

MTI

Hozzászólások


Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...


Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

Elhunyt Simon Peresz

Elhunyt Simon Peresz

Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen - jelentette a katonai ...

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékben rosszabbodott Simon Peresz volt izraeli államfő egészségi állapota

Drámai mértékű romlás következett be a két hete súlyos agyvérzésen átesett, kilencvenhárom éves Simon Peresz volt izraeli államfő, Nobel-békedíjas politikus egészségi állapotában - közölte a Jediót Ah...

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Vádemeléssel zárulhat a korrupciós nyomozás Liberman pártjának több vezetője ellen

Az izraeli ügyészség korrupciós vádakkal várhatóan bíróság elé citálja Avigdor Liberman Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) pártjának több vezetőjét, összesen tizenhat közszereplőt, köztük Sztasz Miszez...

http://ujhazak.com