Benyújtotta lemondását egy izraeli miniszter

Amír Perec környezetvédelmi miniszter vasárnap benyújtotta lemondását, tiltakozásul a kormány politikája ellen - közölte az izraeli közszolgálati rádió.

amPerec szombat este a kettes tévécsatornán kijelentette, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy olyan pontra ért el, amely után ő már nem képes tovább szolgálni kormánya minisztereként.

Perec a centrista Tnua (Mozgalom) nevű koalíciós párt képviseletében nyerte el miniszteri tárcáját, s lemondási szándékát elsőként a párt elnöknőjével, Cipi Livnivel közölte.

Livni elfogadta döntését. A kneszet vasárnap szavaz első alkalommal a jövő évi költségvetés ügyében, és a visszavonuló miniszter közölte a tévé riportereivel, hogy a kormány javaslatait társadalomellenesnek tartja és ezért nem hajlandó megszavazni őket.

Amír Perec azt is kijelentette, hogy Netanjahu bizonyos ügyekben, például a jeruzsálemi zavargások kérdésében nem a megoldást jelenti, hanem magát a bajt. Az interjú után a kormányfőhöz közelálló politikusok úgy vélték, hogy Netanjahu meneszti Perecet, de ő ezt megelőzve maga adta be lemondását.

Amír Perec a kormány vasárnapi ülésén is élesen támadta a miniszterelnököt.
„Az utóbbi hónapokban földrengésszerű változások mentek végbe, és a miniszterelnök ahelyett, hogy kormányozna és megoldásokat találna, a bűnbakokat keresi” - jelentette ki.

A Ynet, a Jediót Aharonót című újság honlapja szerint Amír Perec nincs egyedül lesújtó véleményével, s a Tnua párt több vezető politikusa szerint el kellene hagyniuk a jobbközép koalíciót.

Szakértők ezért egyre valószínűbbnek tartják a jobbközép koalíció felbomlását, s az idő előtti választások kiírását, esetleg már jövőre.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com