Netanjahu megvédte a hadsereget a merénylőt lelövő katona elleni eljárás ügyében

Elutasította az izraeli kormányfő a hadsereget ért bírálatot kabinetjének vasárnapi ülésén, amiért a katonai ügyészség eljárást indított egy katona ellen, aki agyonlőtt Hebronban egy már ártalmatlanná tett merénylőt.

Az izraeli katonai rádió szerint a kormányülésen Naftali Bennet oktatási miniszter tette szóvá az eljárást.

netanjahu

"A hadsereg katonái, a gyerekeink a legmagasabb erkölcsi normákat követik, miközben bátran harcolnak nehéz körülmények között vérszomjas gyilkosokkal. A katonai vizsgálat ebben az esetben is bizonyosan figyelembe veszi ezeket és más körülményeket" - jelentette ki Benjámin Netanjahu.

"Mindannyiunknak támogatni kell a vezérkari főnököt, a biztonságunkat őrző védelmi erőket és a katonákat"- tette hozzá.

Netanjahu azért keveredett éles vitába a jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű pártot vezető Naftali Bennet oktatási miniszterrel, mert ez utóbbi kijelentette, hogy a védelmi tárca csütörtök óta támadja a gyilkossággal megvádolt katonát. Szerinte a katona elleni bírálat súlyos tett, és esetében nincsen szó gyilkosságról.

A kormány üléséről kiszivárgott, hogy elsőként a belbiztonsági miniszter szállt szembe Benettel. Gilád Erdan hangsúlyozta, hogy nem az ország vezetői határozzák meg a gyilkosság fogalmát, és azt mondta: a miniszterek nem értenek egyet Naftali Bennet álláspontjával.

A miniszterelnök leszögezte, hogy a vizsgálatot végig kell vinni. Netanjahu korábban azt is hangsúlyozta, hogy a kérdéses incidens nem tükrözi a hadsereg egészének viselkedését, és a védelmi erőket ennek alapján bírálni "felháborító és elfogadhatatlan".

Csütörtökön egy izraeli katona közelharcba keveredett egy ellenőrző pontnál a késsel rátámadó palesztinokkal, akik közepesen súlyosan megsebesítették. Ekkor az őrhelyen álló más katonák lelőtték a merénylőket. Az izraeli hatóságok később letartóztatták azt a katonát, aki a jelek szerint a már földön fekvő és ártalmatlanná tett egyik merénylőt agyonlőtte, miután a palesztin közösségi médiában nyilvánosságra hoztak egy ezt dokumentáló videofelvételt.

A katonai ügyészség gyilkosság vádjával vizsgálatot indítottak a jaffói katonai törvényszéken a palesztin merénylőt lelövő katona ellen, ami széleskörű bírálatot váltott ki az izraeli jobboldalon.

Bennettel az élen azzal vádolták a hadsereget, hogy nem nyújt támaszt a nehéz körülmények között harcoló katonáknak. A hét végén heves társadalmi viták folytak az ügyről a közösségi médiában, ahol az izraeliek jelentős része a lövéseket leadó katona mellé állt.

A kiszivárogtatások szerint a gyilkossággal vádolt katona tette elkövetése előtt egyik társának kétszer is azt mondta, hogy meg kell ölni a katonatársukra késsel támadó merénylőt.

A hadsereg illetékesei elutasítják a vádlott azon védekezését, hogy azért lőtte le a sebesült palesztin merénylőt, mert arra gyanakodott, robbanó öv van rajta. Egyrészt a támadót korábban már megvizsgálták, és nem találtak nála pokolgépet, másrészt ha valóban fennállt a gyanú, akkor tűzszerésznek kellett volna megvizsgálnia a férfit, mielőtt a mentőket közel engedik hozzá.

A katonai ügyészség gyakorlata alapján az fogja eldönteni a bűnösséget, hogy a lövéseket leadó katona bizonyítani tudja-e, életveszélyben érezte magát. Ha ezt nem sikerül igazolnia, akkor várhatóan gyilkosság vádjával kell szembenéznie.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com