Újabb 800 telepeslakás felépítését engedélyezték Izraelben

Újabb nyolcszáz ciszjordániai telepeslakás felépítéséhez adtak engedélyt Izraelben - közölte a Háárec című izraeli újság hétfőn.

west-bank-settlement-reuters-1200_0A kivitelezés előtti hivatalos eljárások különböző szintjein adtak ki engedélyeket, két helyen - 256, illetve 30 lakáshoz - már az utolsó fázisban, amelyben a védelmi miniszter jóváhagyása szükséges. A döntések között egy olyan telepesfalu létét is engedélyezték - Maale Adumim telepesváros mellett -, amely eddig illegálisnak számított.

A Jeruzsálemtől nyugatra lévő Givát Zeév telepesvárosban 409 új otthonról döntöttek, és a Jordán völgyében is engedélyeztek 94 lakást egy olyan helyen, ahol eddig csak ideiglenes lakóépületek, vagyis lakókocsik voltak.

Nokdim telepesfaluban - Avigdor Liberman külügyminiszter lakhelyén - utólagosan legalizáltak 12, már felépített lakóházat. Itt két házhoz palesztin magántulajdonban lévő földeken vezet az út, ezek csak akkor kaphatnak engedélyt, ha sikerül megszerezni a szolgalmi jogot.

Mintegy két héttel ezelőtt húszezer lakás felépítésére vonatkozó pályázatot hirdetett meg a lakásügyi minisztérium az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában, amelyekből 1200 otthont a Jeruzsálemet Maale Adumimmal összekötő, úgynevezett E1-es zónába terveztek.

Ezeket a pályázatokat Benjámin Netanjahu miniszterelnök leállíttatta, hogy ezáltal minél több országot maga mellé állítson az iráni nukleáris programról kötendő megállapodással szemben, de a megállapodást Jeruzsálem tiltakozása ellenére vasárnap Genfben aláírták.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com