A lengyel házelnököt is azzal vádolják, hogy jogellenesen vett fel útiköltségtérítést

Radoslaw Sikorski házelnököt, aki nemrég a lengyel parlament alsóházában, a szejmben átvilágítást rendelt el a parlamenti képviselők útiköltség-visszatérítése ügyében, hétfőn azzal gyanúsította meg a lengyel sajtó, hogy ő maga is jogellenesen vett fel jelentős összegeket hivatali útjai kapcsán.

rrdA politikus szóvivője cáfolta a vádakat.

A Wprost hetilap azt írta hétfőn, hogy Sikorski még külügyminiszterként, 2009 és 2014 között 78 ezer zlotyt (mintegy 5,7 millió forint) vett fel a szejmtől, a magán autójával megtett hivatali utak költségeire hivatkozva. Sikorski a házelnökké választásáig, 2014 szeptemberéig volt külügyminiszter.

A Wprost közlése szerint Sikorski, aki miniszterként szolgálati gépkocsi használatára, valamint a kormányőrség 24 órás igénybevételére volt jogosult, a párhuzamosan betöltött képviselői tisztségéből kifolyólag is számolt el hivatali utakat, amelyeket – az elszámolás szerint - saját autójával tett meg. A Wprost rámutat, a négy év alatt így kifizetett útiköltség mintegy 80 ezer kilométernyi utazásnak felel meg, pedig a miniszter a lap szerint alig használta saját autóját.

Sikorski hétfőn a szóvivője révén rágalomnak minősítette Wprost cikkét. Rámutatott arra is, útiköltségeivel kapcsolatban az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) már tavasszal panaszt nyújtott be az ügyészségnél, amely úgy döntött, nem indít ez ügyben vizsgálatot. A házelnök ezért lezártnak tekinti a témát. Sikorski szóvivője azt is hangsúlyozta, a politikus nem mindig vette igénybe a kormányőrséget, külön kezelte a miniszteri és a képviselői útjait, egyébként is a neki járó parlamenti utazási keretnek csak az egyharmadát használta fel.

A PiS hétfőn arra szólította fel Ewa Kopacz miniszterelnököt, aki egyben a kormányzó Polgári Platform (PO) elnöke is, hogy zárja ki Sikorskit a pártból, következésképpen Sikorski házelnök se legyen. Mariusz Blaszczak, a PiS parlamenti klubjának elnöke rámutatott, a szabálytalan elszámolás miatt a napokban a PiS négy képviselője volt kénytelen elhagyni a pártot, ezért hasonló hozzáállást követelt a PO-tól is. Blaszczak elmondta, a PiS a főügyészséghez is fordul, a tavasszal megszüntetett varsói ügyészségi eljárás felülvizsgálatát kérve.

Sikorski november közepén döntött a képviselői útiköltségek átvilágításáról, miután jogellenesen felvett - legalább 1,2 ezer zloty összegű (mintegy 88,6 ezer forint) - költségtérítés miatt az első három PiS-képviselő elhagyta pártját.

Múlt héten egy negyedik PiS-képviselő is lemondott párttagságától, miután az átvilágítás során kiderült, autóútként számolt el egy valójában repülőgépen tett utazást, s ezzel feltehetően 200 zloty (mintegy 14,7 ezer forint) összeghez jutott jogellenesen. A PO eddig a vizsgálattal kapcsolatban egy képviselőjét függesztette fel.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com