A lengyel kormánypárt szerint a kétsebességes Európa elmélyítené az ellentéteket

Erről Ryszard Legutko, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselő nyilatkozott szerdán a lengyel közszolgálati rádiónak. Legutko részt vett Angela Merkelnek és Jaroslaw Kaczynskinak, a PiS elnökének előző napi varsói tárgyalásain.

A kétsebességes Európa régi keletű elképzelése, vagyis egyes régebbi uniós tagállamok szorosabb együttműködése az EU-n belül Angela Merkel és Beata Szydlo keddi közös varsói sajtóértekezletén vetődött fel ismét.



Legutko szerdán több szempontból is rossz ötletnek minősítette ezt a koncepciót. Az Európai Unióhoz fűződő viszony tekintetében megosztott Franciaország példájára rámutatva úgy vélte: egy még inkább központosított "klub" az EU-ban olyan lenne, mint egy "dinamittal töltött szekér". A kétsebességes Európa ötlete elmélyítené az ellentéteket, ahelyett, hogy csillapítaná a konfliktusokat - tette hozzá.

Angela Merkel kedden egy, a témában feltett újságírói kérdésre válaszolva elmondta: ma is vannak olyan uniós tagállamok, melyek az euróövezethez, illetve a schengeni övezethez tartoznak, miközben más országok ezeknek nem tagjai. "Ez azt jelenti, hogy különböző helyzetekkel van dolgunk, és az alapszerződések lehetővé teszik az együttműködés megerősítését" - értékelte a német kancellár. Leszögezte egyúttal: nem lehetséges, hogy "exkluzív klubok létezzenek, amelyekből mások ki vannak zárva".

Az alapszerződések olyan helyzeteket is figyelembe vesznek, hogy egy adott ország bizonyos téren nem akar részt venni az együttműködésben - fűzte hozzá. Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes kedd este a témáról a PAP hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a lengyel kormány "elégedetten fogadta és osztja Merkel kancellár értelmezését.
"Varsó és Berlin nem híve a közös piac megosztásának, valamint az elmélyített együttműködés ürügyén az EU-n belül létrejövő állandó megosztottságoknak sem" - jelentette ki, hozzátéve: Lengyelország ezért fogadta elégedetten Merkelnek az "exkluzív klubok" elleni nyilatkozatát. Angela Merkel egynapos hivatalos varsói útja során a lengyel és a német politikai vezetők hasonló álláspontokat fogalmaztak meg az EU megreformálásának szükségességéről, az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartásáról, a jó transzatlanti viszonyra való törekvés szükségességéről.

A migrációs válság témájában a kiváltó okok orvoslása került előtérbe. A Varsóval szemben elindított uniós jogállamisági mechanizmusra vonatkozóan a német kancellár "konstruktív párbeszédről" beszélt.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com