Beperelné a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét Lech Walesa

Beperelné a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetét (IPN) Lech Walesa, amiért az intézmény nyilvánosságra hozta a kommunista belbiztonsággal (SB) folytatott együttműködésére utaló iratokat; a be nem vallott ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő erről hétfői sajtóértekezletén beszélt.

Walesa pénteken tért haza hosszabb külföldi útjáról. Hétfő délutáni sajtóértekezletén, valamint a nap folyamán adott néhány sajtóinterjúban bővebben nyilatkozott azzal összefüggésben, hogy az IPN a múlt hétfőn hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára a Czeslaw Kiszczak volt kommunista belügyminiszter házában talált iratokat.

Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéjáról van szó, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig az SB-nek adott jelentéseit és saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza. Az IPN a dokumentumokat jelenleg szakértői vizsgálatnak veti alá.

wałęsa-2

Walesa a sajtóértekezleten újból hamisítványoknak minősítette ezeket. Mint sugallta, valaki odavitte a dossziékat "megtalálásuk" helyszínére, Kiszczak házába, bár ezt ő egyelőre nem tudja bizonyítani. "Keresem a lehetséges bizonyítékokat, s az ügyet majd bíróságon fejezzük be" - jelentette ki. Elmondta: az IPN az iratokat közzétéve "világszerte bemocskolta" az ő jó hírnevét, ezért beperelné az intézményt. A bírósági panasz benyújtásának lehetséges időpontját nem pontosította.

A volt elnök továbbra sem adott egyértelmű magyarázatot az SB-vel való kapcsolatait illetően, nyilatkozatai homályosak voltak, ellentmondásokba keveredett.
A Walesa melletti hétvégi szimpátiatüntetéseket szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szerepét firtató újságírói kérdésre válaszolva a volt elnök úgy fogalmazott: "Hagyni kell a fiatalokat, hogy kezdjék el a munkát". Ő maga - tette hozzá - "majd a megfelelő pillanatban" csatlakozik. A volt elnök megismételte a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) intézkedéseivel szembeni, korábban már megfogalmazott fenntartásait.

Walesa a sajtóértekezlet előtt a gdanski Nemzetközi Szolidaritás Központban találkozott a Gazeta Wyborcza balliberális napilap körül szerveződő KOD képviselőivel, az ellenzéki mozgalom iránti rokonszenvét a találkozást követő közös sajtóértekezleten is hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com