Komorowski: ha agresszió érné, Lengyelországnak készen kell lennie megvédeni magát

Az utóbbi évek legnagyobb szabású katonai díszszemléjét tartották meg Varsóban pénteken a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából, s az eseményen Bronislaw Komorowski elnök kijelentette: Lengyelországnak készen kell lennie megvédeni magát, amennyiben agresszió érné.

lhAz orosz-ukrán konfliktusról beszélve, Komorowski azt mondta: "Békét akarunk, jó viszonyban akarunk élni minden szomszédos országgal, de biztonságot is akarunk. Ezért készek kell lennünk Lengyelország védelmére."

Kijelentette, hogy az Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország által végrehajtott annektálása, a kelet-ukrajnai szakadárok felfegyverzése és "egy civil utasszállító gép lelövése, amelynek fedélzetén gyerekek is voltak" azt mutatják, hogy a világnak fel kell adnia illúzióit, és be kell látnia, hogy Európa az a hely, ahol mindez történik, s hogy "a fegyveres konfliktusok továbbra is Kelet-Európa brutális valóságának részét képezik".

A mai geopolitikai helyzet és a pénteki nemzeti ünnep hagyománya közötti párhuzamra utalva Komorowski kifejtette: "Ilyen légkörben ünnepeljük ma a Lengyel Hadsereg Ünnepét, amely az 1920-as, bolsevikok felett aratott győzelem hagyományából nőtt ki." A történelemi tanúságra is hivatkozva, a lengyel elnök méltatta a nemzeti hadsereg jelenleg folyamatban lévő korszerűsítését, s kiemelte annak fontosságát, hogy a nemzeti jövedelem két százalékát a védelemre fordítsák. Emellett ismét szorgalmazta a NATO kelet-európai szárnyának megerősítését, amely a szeptemberi NATO-csúcs egyik témája lesz.

Az 1200 lengyel, 90 amerikai és kanadai katona részvételével tartott, s a legújabb haditechnikát – 120 harcászati járművet, köztük 14 Leopárd2-A5 harckocsit, valamint 50 harci repülőgépet és helikoptert, köztük két amerikai UH-60 Black Hawk gépet – felvonultató szemlén Donald Tusk miniszterelnök is részt vett. A város szívében fekvő Ujazdowski fasorban a katonai parádét az egész országból érkezett lengyelek ezrei nézték.

A Lengyel Hadsereg Ünnepét 1993 óta tartják meg Lengyelországban, az 1919-1921-es lengyel-orosz háború fordulópontját jelentő ütközet emlékére. A "visztulai csodának" is nevezett ütközet sikeréhez jelentős mértékben hozzájárultak a csepeli Weiss Manfréd Gyár hadianyag- és lőszerszállítmányai. Az 1920-as magyar katonai támogatás emlékére 2011-ben emléktáblát avattak Varsóban.

MTI

Hozzászólások

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

Nyulak példájával ösztönzi gyerekvállalásra a lengyeleket a kormány - videó

A lengyel egészségügyi minisztérium burkolt célzással hívja fel a lengyelek figyelmét a kérdésre.

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Közúti ellenőrzést hagytak félbe a rendőrök, hogy segítsenek a kétségbeesett apának - videó

Lengyelország – Jó példája, amikor a rendőrök a közt szolgálják.

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyel nemzetvédelmi miniszter: Lengyelország még idén Black Hawk amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi ...

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Varsóban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett

Őrizetbe vettek Varsóban egy orosz férfit, aki hétfőn reggel drónt röptetett a lengyel kormányfői hivatal felett - közölte a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVPInfo). A miniszterelnöki hivatal,...

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a német megszállás áldozatainak lengyelországi adatbázisában

Közel 5 millió embert tartanak számon a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) azon adatbázisában, amely német megszállás lengyelországi áldozatairól, halottakról és túlélő foglyokról egyaránt gyűjt...

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Lengyel külügyminiszter-helyettes: Merkel nyilatkozata a konszenzustól való távolodást jelentheti

Az európai konszenzustól való távolodást jelentheti Angela Merkel német kancellárnak a menekültelosztási kvótát elutasító országokat bíráló nyilatkozata - vélekedett hétfőn a lengyel közszolgálati rád...

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

A lengyel nemzetvédelmi miniszter magához rendelte a fegyveres erők vezetőit az orosz harckészültség-ellenőrzés miatt

Magához rendelte Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a lengyel fegyveres erők vezetőit a csütörtökön bejelentett újabb orosz harckészültség-ellenőrzés miatt - közölte a sajtóval Bartlom...

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csü...

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Auschwitzban megemlékeztek Szent Maximilian Kolbe mártírhalálának 75. évfordulójáról

Szentmisével, csendes imával és koszorúzással emlékeztek meg vasárnap a volt auschwitzi náci német haláltáborban az életét embertársáért feláldozó Szent Maximilián Maria Kolbe lengyel ferences rendi s...

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Kaczynski szerint mulattató Brüsszel Lengyelországgal szembeni bírálata

Mulattatónak nevezte a lengyelországi belpolitikai folyamatok brüsszeli bírálatát Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy csütörtöki német lapinte...

http://ujhazak.com