Mindenkivel elhitette a tini, hogy hármas ikreket vár, pedig terhes sem volt

Egy 16 éves michigani lány több ezer embert vert át, köztük a saját családját, de legfőképpen a szerelmét.


A tini ugyanis elhitette, hogy hármas ikrekkel várandós, pedig ez nem volt igaz.

A lány olyan ügyesen vert át mindenkit, hogy még fotókat is készített gömbölyödő álpocakjáról, sőt ultrahangképet is feltett a közösségi oldalára.

2 (1)

A lány mindehhez egy amerikai weboldalt használt, amely fakebaby.com néven mások megviccelésére jött létre. A tini onnan rendelt álpocakot ultrahangfotót stb.

4

A lánynak a saját családja mellett a barátai és a szerelme is elhitte, hogy három babát hord a szíve alatt.

A fiú Jordan Wyrabkiewicz elmondása szerint eléggé megrémült attól, hogy háromgyerekes apa lesz belőle.

3 (1)

A tinilány a magzatokat még el is nevezte Ivánnak, Alice-nak és Isabella-nak. A kismama a szülést megelőző héten még babaváró bulit is tartott, ahol mindenki ott volt és sok ajándékot vittek neki több ezer dollár értékben. Emellett az extrém gyerekáldás miatt adományozók is segítették a tinit.

A dolog akkor lett gyanús mikor az ikrek 9 hónap után sem akartak megszületni, a lány pedig a szüléshez közeledvén nemet mondott arra, hogy befeküdjön a kórházba.

A tini ekkor már a saját anyjának is gyanús lett, de végül egy anyákból álló Facebook-csoport egy tagja buktatta le, mert az álkismama által feltett egyik ultrahang-kép megegyezett a FakeBaby weboldalon rendelhetővel a műhassal együtt.

114587

Amikor a párja felkereste és magyarázatot  kért, a lány azt mondta, hogy tényleg terhes volt, de hathetesen elvetélt és nem merte bevallani.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de vádemelés egyelőre nem történt. A fiú családja viszont követeli a kamu ultrahangokat és terheshasakat áruló weboldal bezárását.

20150901hamis-ultrahang

A lány családja azóta visszajuttatta az adományokat a felajánlóknak.



Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

Erőszakos migránsok miatt korlátozzák a netet az egyik bécsi pályaudvaron

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a migránsok miatt.

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Kigyulladt a sí táboros gimnazisták busza a súlyos balesetben! (18+)

Az ANSA rossz hírrel szolgált a Franciaországból haza, tartó magyar gimnazistákat szállító buszbalesetről.

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Németországból szinte csak a keresztény menekülteket deportálják!

Felháborító okok miatt deportálják a valódi keresztény menekülteket Németországból vissza hazájukba.

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Barack Hussein Obama egy veszélyes terroristának kegyelmet adott

Obama leköszönésében kiválasztotta az egyik legközveszélyesebb terroristát kegyelem gyanánt.

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartóra csapódva utazott a motoros az autópályán – videó

Csomagtartón landolt az őrült motoros, aki hátulról csapódott egy siető autóba egy sztrádán.

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Így aszfaltoznak az ausztrálok – videó

Két nap alatt aszfaltozták le az 5 kilométeres szakaszt Ausztráliában.

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A magyar határ közelében migránsok ragadozzák el a bárányokat, kecskéket!

A déli határvidéken a gazdák bárányait, kecskéit viszik el a migránsok a húsa miatt!

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

16 éves migráns lökött a sínekre egy nőt Hamburgban

A 34 éves nőt a migráns azért lökte a sínekre, mert nem hagyta magát kirabolni.

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

Drifteléssel mentette meg a kamionos az embereket a halálos balesettől! - videó

A kamionos lélekjelenlétének és a rendőri intézkedéseknek köszönhetően emberi életeket mentettek!

http://ujhazak.com