Ezer migránst költöztetne magánlakásokba a francia miniszter

A francia lakhatási miniszter döbbenetes ötlettel állt elő a migránsok elszállásával kapcsolatban.


A tervet még augusztus elején jelentette be, miszerint a Törökországból, Libanonból, Görögországból és Olaszországból 2017-ig Franciaországba érkező 30 ezer migránst hogyan szállásolná el.

20160831emmanuelle-cossecitizensideyann-bohac-politics-france

Emmanuelle Cosse azt mondta, hogy szerinte az lenne helyes, ha az mindenki befogadna egy migránst, ha van otthon szabad szobája. Vagy ha valaki megteheti, akár egy egész családot is elszállásolhatna.

A közterületek katonaság általi hatósági lefoglalása is lehetséges, ha a migránsok problémáját nem tudják megoldani.

4980609_3_888d_la-jungle-camp-de-migrants-pres-de-cala_6c6189ef8e36c68f87ff00ec953647a1

„Franciaország egy példátlan migrációs hullámmal áll szemben, hiszen naponta 70 migráns érkezik Párizsba, az adott helyzetben pedig az államnak és a közösségeknek is felelősséget kell vállalniuk.”- jelentett ki a lakhatási miniszter.

4980728_6_2410_des-migrants-dans-un-camp-improvise-sous-le_e0ca088085ed7cd0f9fa621c2a633e2b

Ezért a fővárossal közösen új befogadó központot nyitnak és egy új támogatási program is indul. Ennek keretében a migránsokat magánszállásokon helyeznék el.

Cose arról is beszélt, hogy a felelősségvállalás terén is lépéseket tesz, ha kell nyilvános helyeket foglal le hatóságilag és migránsszállásokká alakítja. – írja a Le Monde.

4988882_6_08be_emmanuelle-cosse-a-l-elysee-le-22-aout_b473692b374bf4ad9f39d0ab6060821d

A miniszter  a Le Journal du Dimanche-nak azt mondta, hogy ha szükséges, az is megtörténhet, hogy középületekben szállásolnak el menekülteket.

A Valeurs Actuelles lap beszámolója szerint miután 3 ezer új férőhelyet alakítottak ki központi szálláshelyeken, a Zöldek minisztere kísérleti programot indított. Eszerint 1000 migránst helyeznének el magánlakásokban.

des-migrants-evacues-d-un-campement-improvise-pres-de-la-station-de-metro-stalingrad-a-paris-le-2-mai-2016_5594613

Ez a migránsok hatékonyabb integrációját segítő program, amelyet október 1-jével indítanak. Önkéntesen jelentkező, nagykorú, menekültstátusszal rendelkező emberekre lesz érvényes.

Akit a programra kiválasztanak, 3 hónaptól 1 évig terjedő időszakban ingyen lakhat a szállásadónak jelentkező magánszemélyeknél. Szállást bárki adhat, akinek van legalább egy külön szobája a migránsoknak ill. a befogadott családnak.

XVMda75eca4-4af6-11e5-9a72-9ce1c1e8bb6d

A szervezet pedig, amely összeírja a szállás ajánlatokat, végzi a kapcsolattartást a szállásadókkal és kiválasztja a migránsokat, évente minden menekült után 1500 euró támogatást kap a francia államtól.

A minisztérium honlapján az áll, hogy a  szállások körülményeit is fogják ellenőrizni. A program idején pedig nyelvtanulási vagy szakmai és szociális beilleszkedési lehetőséget adnak a menekültek társadalmi integrációjához.

evacuation-d-un-camp-de-migrants-installe-sous-le-metro-aerien-pres-de-la-station-stalingrad-a-paris-le-2-mai-2016_5590543

A lakhatási miniszter a burkini-ügyről is beszélt, amely szerinte „nevetséges kérdés és egy „rögeszmés nemzeti vita”.

A burkinit ellenző Manuel Valls miniszterelnökről azonban azt mondta, hogy a köztársaság meggyőződéses harcosa, aki számos esetben lépett már fel a diszkrimináció ellen.

Forrás: origo.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com