Fa Nándort méltatják a franciák

Az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában Varga Lajos a Spirit of Hungary Team képviseletében a dicsérő szavak mellett azt is elmondta, hogy Fa Nándor már megtette a táv háromnegyedét, s a nyolcadik helyen halad a Vendée Globe szóló földkerülő versenyen.

A 40 ezer kilométernyi össztávból 8-9 ezer kilométer vár még rá, ám azt nem lehet megjósolni, ezt hány nap alatt sikerül teljesítenie, mert mindennap meg kell küzdenie az egyedülléttel és a nehéz körülményekkel.



"Lehet hátrébb és előrébb is kerülni, kérdés, hogy a változatos szélviszonyok között hogyan tudja megtalálni a legjobb szélhullámot" - vélekedett Varga Lajos, aki hozzátette, a fizikai felkészültség mellett a vitorlázásban is nagy szerepe van a mentális állapotnak, mert sok minden fejben dől el.
"Ha nincs szél, el kell viselni azt a mentális terhelést, azt a stresszes állapotot, amit az okoz, hogy a rossz frontok miatt az ember szinte helyben jár" - mondta Varga Lajos. Elhangzott, hogy Fa Nándor a harmadik Vendée Globe versenyére remekül felkészítette a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary nevű hajót, ám a körülményekre nem lehet felkészülni - különösen igaz ez egy olyan versenyzőre, akinek hazája nem rendelkezik óceánnal.
A lebonyolításról Varga Lajos kiemelte, hogy a versenyzők biztonsága érdekében határozottan meghúzták a jéghatárt, jéghegyek közelébe nem mehetnek a résztvevők, még ha arra rövidebb is lenne az út, és erre folyamatosan figyelmeztetik őket. "A technika és a sportág maga is fejlődik, ezért várhatóan öt napot javítani fognak az eddigi rekordon a leggyorsabbak" - véli Varga Lajos, ám azt, hogy Fa Nándor hány nap múlva ér célba, nehéz megbecsülni, a jóslás kategóriájába tartozna - jelezte.

Az éllovas francia Armel Le Cléach kevesebb, mint 1000 mérföldre van a céltól 70 nap után. A csúcsot a szintén francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012/13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com