• -5 ℃ / 3 ℃

Megváltozott az élete a hajléktalannak, aki aprót akart kérni egy kávéházban

Egy amerikai kávéház tulajdonos megható, de tanulságos történetet osztott meg a napokban a közösségi oldalán, amelyet már több mint 125 ezren lájkoltak.


A 25 éves Abi Minneapolisban lévő kávézójába egy nap egy koszos, szakadt ruhás hajléktalan férfi lépett be és aprót szeretett volna kérni.

Az Abi’s Cafe tulajdonosa azonban azt mondta  neki , hogy semmi sincs ingyen és feltette neki az ominózus kérdést, ami a hajléktalanokat érzékenyen szokta érinteni, azaz "Miért nem dolgozik?".

A férfi, akit Marcusnak hívnak ekkor azt mondta, hogy sehová sem veszik fel büntetett előélete miatt, pedig ő szívesen dolgozna. Erre Abigail meglepő dolgot mondott neki, hogy ő ad neki munkát, mosogathat a kávézójában. -  számolt be róla a CBS News.

A férfi megköszönte a lehetőséget, majd kezet mosott és felvett egy kötényt. Abi pedig adott neki egy szendvicset. Marcus a kapott ételt kettétörte és kivitte az utcára a felét egy ott lévő hajléktalan nőnek.

marcus-kk

Abit annyira megérintette a gesztus, hogy kétórányi munkát ígért, majd fizetett a férfinek. Marcus másnap is eljött és aztán két hétig minden nap ledolgozta a két órát.

Ezért Abigail most elhatározta, hogy állandóra felveszi a férfit. A tulajdonos szerint más étterem még a WC-re se engedné be a hajléktalanokat.

Ő viszont nem tesz különbséget a vendégei között, mert szerinte a vendéglátóhelyeknek és a vállalkozásoknak támogatniuk kéne a nehéz sorsúakat.

marcus-1

Marcus most esélyt kapott, hogy teljesen megváltozzon az élete, de ez nagy mértékben az ő akaratán is múlik. A férfi már 16 éves kora óta él az utcán, de úgy érzi képes ezen változtatni. Abi már spórolni is tanítja Marcust, mivel abban állapodtak meg, hogy a fizetése 10 százalékát félreteszi neki. Így akarja elérni, hogy talpra álljon.

A történetet azért is osztotta meg a fiatal nő, hogy mások lássák a hajléktalanok is képesek változtatni életükön, ha kapnak esélyt.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Mindenki nyugodjon le a csudába! – decemberben még nem jön el a világvége

Mindenki nyugodjon le a csudába! – decemberben még nem jön el a világvége

Újfent elkezdődött terjedni a neten egy alaptalanul keringő videó, amely szerint ez év decemberében mindennek vége! – az üldözött, most is a NASA

4300 migráns volt hajlandó egy eurós munkahelyen dolgozni a 100 ezerből

4300 migráns volt hajlandó egy eurós munkahelyen dolgozni a 100 ezerből

Németországban csigalassan indult meg az egy eurós munkahely program, amelyben a migránsok alacsony munkabérért dolgozhatnak.

Hidzsáb nélkül ment ki az utcára, kivégezhetik a nőt

Hidzsáb nélkül ment ki az utcára, kivégezhetik a nőt

Szaúd-Arábiában a saría alapján hihetetlen dolog miatt akarják követelni egy nő kivégzését.

Szomorú: sajtlopásért állították elő a 89 éves nénit

Szomorú: sajtlopásért állították elő a 89 éves nénit

Egy 89 éves nénit azért állítottak elő a rendőrök Szombathelyen, mert sajtot akart kivinni egy boltból.

70 év után először készült esküvői fotó a házaspárról

70 év után először készült esküvői fotó a házaspárról

Egy idős párról házasságuk 70. évfordulóján készülhettek először képek.

Milliószor hallottuk már a csodás dalt, de nem mindenki tudta, hogy ő énekli – videó

Milliószor hallottuk már a csodás dalt, de nem mindenki tudta, hogy ő énekli – videó

Meglehet, hogy rengetegszer meghallgattad a Somewhere Over The Rainbow című dalt, de nem tudtad, hogy előadója Izrael“IZ” Kamakawiwo’ole.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Bizonyítékunk van, hogy a macskák folyékony halmazállapotúak! – videó

Bizonyítékunk van, hogy a macskák folyékony halmazállapotúak! – videó

Maru a macsek Japánban híres lett és kiütötte a cukiság biztosítékot.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

http://ujhazak.com