Szívbemarkoló képek az életmentők munkájáról

Nemcsak a fizikai, hanem a lelki megpróbáltatásokat is bemutatja Daniel Sundahl munkája.
Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy élnek közöttünk olyan emberek, akik mindennap kockára teszik az életüket mások biztonsága érdekében, és a munkájuk során olyan dolgokat látnak, amik nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megviselik őket.

Ilyen a mentősök, rendőrök, tűzoltók, orvosok, ápolók munkája, akiknek a mindennapjairól készített képeket Daniel Sundahl, azaz DanSun. A kanadai fotós, grafikus munkája több szempontból is lenyűgöző. DanSun a technikájával sikeresen egyesítette a fotók életszerű realizmusát a festmények és a rajzok élénk színeivel.

A fotós elárulta, hogy nagyon sok órát töltött a photoshopos munkával, mire elérte, hogy a képek olyanok legyenek, amilyennek tervezte őket, mert DanSun nemcsak az életmentő munka fizikai megpróbáltatásait akarta bemutatni, hanem ennek a szellemi és lelki következményeit is.

A képeken gyakran megjelenik annak a lelke, akinek az életéért éppen küzdenek, vagy küzdöttek az életmentők, valamint az a lelkiállapot is tetten érhető, amit egy-egy sikertelen mentés után éreznek az emberek.

Íme a képek:

123451098761112131415

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Évtizedek óta küzd Abházia, Degar, de Beludzsisztán azért, hogy önálló államként ismerjék el őket.

Saját pénzből aszfaltozta le az utcáját egy ráckeresztúri férfi - videó

Saját pénzből aszfaltozta le az utcáját egy ráckeresztúri férfi - videó

Peták Norbert megelégelte, hogy az önkormányzat semmit sem tesz, így saját kezébe vette a dolgokat,

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Barbara Follett íróval, Amelia Earhart pilótával vagy Roald Amundsen norvég kutatóval.

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Budapesti gimnazisták egy olyan ruhakollekciót terveztek, amelynek alapja BKK- üléshuzat.

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

A férfit rendőrök tartóztatták le három évvel az illegális lakásfoglalása után.

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Nariyana még csak 8 éves, de őt tartják az év modell felfedezésének.

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

A kutyusra az utolsó pillanatban találtak rá a lánglovagok Los Angelesben.

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

http://ujhazak.com