Szlovákia - Mától visszakaphatja elveszített szlovák állampolgárságát az érintettek egy része

Megkezdte a szlovák belügyminisztérium hétfőn annak a miniszteri rendeletnek a gyakorlati alkalmazását, amelynek alapján "államérdekből" visszakaphatja elveszített szlovák állampolgárságát az érintettek egy része - erősítette meg az MTI-nek Ivan Netík, a szlovák szaktárca szóvivője hétfőn.

Pozsony_kezdoA rendelet lehetővé teszi, hogy az érintettek igényelhessék és visszakaphassák az 1993 után, vagyis a jelenlegi szlovák állam megalakulását követően megszerzett szlovák állampolgárságukat, ha azt egy másik ország állampolgárságának felvétele után veszítették el.

A kérvények egyéni elbírálás alá esnek, a döntés meghozatalakor a szaktárca figyelembe veszi, hogy az érintett milyen módon és milyen körülmények között szerezte meg egy másik ország állampolgárságát, s veszítette el emiatt a szlovákot - mondta a belügyi szóvivő. Kifejtette: a körülmények vizsgálatánál a legfőbb szempont az, hogy az érintett személy az adott időpontban rendelkezett-e "bejegyzett" lakhellyel abban az országban, amely állampolgárságának felvétele után a szlovákot elveszítette.

A kérvények ilyen elvek mentén való elbírálása nem hoz érdemi változást azon felvidéki magyarok túlnyomó többségének, akiket a hatályos szlovák törvény eddig megfosztott szlovák állampolgárságuktól, miután bejelentették a hatóságoknak a magyar állampolgárság felvételét.

A rendeletet a szlovák állampolgársági törvény azon kitétele alapján valósítják meg, amely lehetővé teszi, hogy "államérdekből" kivételesen olyan személyek is megszerezhessék a szlovák állampolgárságot, akik egyébként nem tesznek eleget azoknak a feltételeknek, amelyeket az odaítéléshez teljesíteni kell.

A szlovák állampolgárság visszaállítását célzó kérelmeket írásban, személyesen lehet beadni az egyes szlovákiai megyeközpontok járási hivatalain illetve az ország külképviseletein. A belügyi szóvivő szerint a beérkezett kérvények elbírálása néhány hetet vesz majd igénybe, az érdeklődők számáról leghamarabb február második felében állnak majd rendelkezésre érdemi adataik.

A sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján - amelynek jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el - februárig már 984-en veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük többtucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően. Ennek oka, hogy a magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály kimondja: "elveszíti" szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi.

MTI

Hozzászólások

MKP: azonos figyelmet az anyanyelvoktatásnak a szlovák és a magyar tannyelvű iskolákban

MKP: azonos figyelmet az anyanyelvoktatásnak a szlovák és a magyar tannyelvű iskolákban

Azonos óraszámot követel az anyanyelv oktatására a szlovákia általános iskolák alsó tagozú szlovák, illetve magyar tannyelvű osztályaiban a Magyar Közösség Pártja (MKP). Kiss Beáta, a parlamenten k...

Fico és Jacenyuk bírálták az Északi Áramlat gázvezeték bővítését

Fico és Jacenyuk bírálták az Északi Áramlat gázvezeték bővítését

Szlovákiának és Ukrajnának nem tetszik az Északi Áramlat gázvezeték bővítése. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a közelmúltban aláírt új megállapodás sérti Szlovákia és Ukrajna gazdasági é...

Újrakoronázzák III. Károlyt Pozsonyban - videó

Újrakoronázzák III. Károlyt Pozsonyban - videó

A hétvégén tartják Pozsonyban a 13. Koronázási ünnepségek nevet viselő rendezvénysorozatot, amellyel a magyar királyok, királynők és királynék egykoron itt zajlott koronázásaira emlékeznek a pozsonyia...

Szlovák állampolgárság - A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult Tamás Ilonka

Szlovák állampolgárság - A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult Tamás Ilonka

Jogorvoslat megvonása és a magánélet ellehetetlenítése címén beadvánnyal fordult hétfőn a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) a 103 éves Tamás Ilonka - közölte az MTI-vel Lom...

Szlovák lapértesülés szerint eredeti titkosszolgálati leirat lehetett a Gorilla-botrányt kiváltó dokumentum

Szlovák lapértesülés szerint eredeti titkosszolgálati leirat lehetett a Gorilla-botrányt kiváltó dokumentum

A szlovák rendőrség szerint eredeti titkosszolgálati leirat lehetett az úgynevezett Gorilla-dosszié, az a dokumentum, amelynek nyilvánosságra kerülése három évvel ezelőtt elindította Szlovákia történe...

A vártnál is többet késhet a mohi atomerőmű új blokkjainak befejezése

A vártnál is többet késhet a mohi atomerőmű új blokkjainak befejezése

Már negyedik alkalommal tolódik későbbre a mohi (Mochovce) atomerőmű új, harmadik és negyedik blokkjának beindítása, és a mostani tervek szerint 2017-ig kerülhet majd arra sor - jelentette a Hospodárs...

Üvöltéssel üldözte el a rátámadó medvét

Üvöltéssel üldözte el a rátámadó medvét

Az erdész lábát harapta meg az a 300 kilót nyomó állat, amely az észak-szlovákiai Pribilina közelében támadt. Örülhet Michal Ondrejkov, hogy élve megúszta a félelmetes találkozóját egy medvével. A 26...

Szlovák-magyar történelemóra Trianonról

Szlovák-magyar történelemóra Trianonról

Milyen egy Trianonnal foglalkozó történelemóra a magyar és milyen a szlovák gimnáziumokban? Mennyire tér el egymástól a két oktatás megközelítése, főleg ilyen kényes témákban? Mi a véleményük a ta...

Neonácik és ellentüntetők Pozsonyban

Neonácik és ellentüntetők Pozsonyban

Két tüntetés is zajlott szombaton a szlovák fővárosban: a szélsőjobbosok Jozef Tiso sírjához próbáltak vonulni, az ellentüntetők pedig ebben akarták megakadályozni őket. Viszonylag kicsi – nagyjábó...

Nem akar magyar feliratokat a komáromi Kaufland

Nem akar magyar feliratokat a komáromi Kaufland

Drága a kétnyelvűség, legalábbis a komáromi Kaufland szerint. A szlovákiai magyar Fontos vagy! mozgalom még februári levelében arra kérte az áruház helyi vezetőségét, hogy lássák el kétnyelvű, a szlov...

http://ujhazak.com