Ferenc pápa: az egyház hitele a kirekesztettek segítésén múlik

A társadalom peremére szorult emberek segítését és befogadását szorgalmazta saját egyházánál Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában az újonnan kinevezett (kreált) bíborosokkal együtt bemutatott misén. Az egyházfő szerint a kirekesztettek befogadásán múlik az egyház hitelessége.

papa_ferenc_0513Ferenc pápa arra kérte a homíliáját hallgató bíborosi testület tagjait, hogy ne zárkózzanak be, mert ez "nem illik az egyházhoz". Felszólította a világ minden részéből a Vatikánba érkezett mintegy kétszáz bíborost arra, hogy ne féljenek a kirekesztett emberek befogadásától, és senkit ne ítéljenek el örökre. Az argentin nemzetiségű egyházfő szombaton húsz új bíborost nevezett ki (kreált), akiknek nagy része valamely Vatikántól távoli országban szolgál. Először lett bíborosa a Zöld-foki-szigeteknek, a Tonga-szigeteknek és Mianmarnak is.

Ferenc pápa azt kérte egyháza tagjaitól, hogy lépjék át korlátaikat, keressék fel a távol, a "társadalom perifériáján" élőket, segítsenek minden kirekesztett, éhező, szomjazó, ruhátlan emberen, és azokon is, akik eltávolodtak az egyháztól vagy elveszítették hitüket. Ferenc pápa az egyház kulcsfeladatának nevezte a peremre szorult testvérekkel szembeni könyörületességet és a társadalomba való befogadásukat. "Soha ne felejtsük Szent Ferencet, aki nem félt átölelni a leprásokat"- hangoztatta a nevét az olasz szentről választó egyházfő.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, az egyháznak erőt kell vennie magán és cselekedni: "Ne maradjunk passzívak a szenvedéssel szemben (...) az egyház arca és hitelessége a rászorulók segítésében mutatkozik meg". Ehhez az is szükséges, hogy az egyház "megfelelő nyelven" szólítsa meg mindazokat, akiket a társadalom kitaszít, mert "gyógyíthatatlanoknak" tartja őket. "Hogyan tudunk segíteni valakinek, ha nem nézünk a szemébe, és félünk őt megérinteni?" - kérdezte.

A Szent Péter téren az Úrangyala-imádságkor (Angelus) mondott beszédében Ferenc pápa - első alkalommal az egyház történetében - megtapsolta az új bíborosokat, és a tapshoz az egész tér csatlakozott. Az egyházfő kifejezte jókívánságait a Távol-Keleten most ünnepelt holdújév alkalmából.

MTI

Hozzászólások

A pápa lemondását kérik

A pápa lemondását kérik

Lemondásra kérték Ferenc pápát támogató bíborosai!

Ferenc pápa

Ferenc pápa "az elkergetett migránsok" megsegítését sürgette

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren mondott beszédében. A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben e...

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

Ferenc pápa: a menekültek olyan emberek mint mi

"A menekültek olyan emberek mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól" - jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A ...

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Ferenc pápa szolidaritását akarja kifejezni a menekülteknek Leszbosz szigetén

Azért megyek Leszbosz-szigetére szombaton, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a menekülteknek, Leszbosz lakosainak és az egész görög népnek, amely rendkívül nagylelkű a befogadásban - mondta Ferenc páp...

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Pénzgyűjtést hirdetett meg Ukrajnáért Ferenc pápa

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több...

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében

A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta vasárnapi húsvéti üzenetében Ferenc pápa, sürgetve a világban dúló megannyi konfliktus rendezését. A katolikus egyházfő a...

Ferenc pápa

Ferenc pápa "kapunyitást" szorgalmazott a migránsok előtt

Ferenc pápa amellett foglalt állást a migrációval kapcsolatban szerdai általános audienciáján a Szent Péter téren, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Izrael n...

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát, erről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. Az...

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Ingyenes orvosi rendelés indul a hajléktalanoknak a Szent Péter téren

Az ingyenes zuhanyzók és borbélyszolgálat után Ferenc pápa akaratából hétfőtől ingyenes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek a hajléktalanok a Szent Péter téren megnyíló ambulancián. Az orvosi rende...

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

Ferenc pápa: az országoknak meg kell osztaniuk a migráció terhét

A migrációs válsággal szemben minden nemzet együttműködését és a terhek egyenlő megosztását szorgalmazta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben elmondott imájában. A háborúk és más e...

http://ujhazak.com