Máskor nem látható helyszínek várják az érdeklődőket Szegeden

Máskor csak kevesek által látogatható helyszínekre is bejuthatnak az érdeklődők Szegeden a hétvégén, a kulturális örökség napjai alatt, a látogatókat két komolyzenei koncert is szórakoztatja - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar szombaton megnyitja az érdeklődők előtt székházát, a Korzó Zeneházat.

5084_orig

A 19. század közepén emelt Zsótér-házat Koczor György Ybl-díjas belsőépítész mutatja be a vendégeknek, akik meghallgathatják a Déja Vu Quartett kamarakoncertjét, megtekinthetik Kass János Kékszakállú-sorozatának a zeneházban elhelyezett darabjait és Zenélők című installációját.

A Szent István téri víztoronyban már péntektől kiállításokkal, érdekes-játékos kísérletekkel, szakmai bemutatóval várják a vendégeket. A mai napig működő műemlékben látható a szikvíz készítését bemutató tárlat, valamint egy fizikatörténeti kiállítás, és ezen a hétvégén a Szegedi Vízmű munkatársainak képzőművészeti alkotásait is bemutatják, szombaton pedig a Király-König Péter Zeneiskola növendékei koncerteznek itt.

A Somogyi-könyvtár szervezésében szombaton és vasárnap is tematikus sétákra invitálják a turistákat és a lakóhelyüket jobban megismerni kívánó szegedieket. A Szecessziós Szeged című programon a századforduló neves építészeinek - Magyar Ede, Lechner Ödön, Raichl J. Ferenc, Baumhorn Lipót és Kótay Pál - kivételes szépségű alkotásait ismerhetik meg az érdeklődők, a másik sétán pedig a város műemléki és helyi védettséggel rendelkező épületeit járják be a résztvevők.

A hétvégén vezető segítségével nézhetnek be a színfalak mögé a vendégek a Nagyszínházban, vasárnap pedig a látogatók előtt is megnyitja kapuit a szegedi városháza, melyet félóránként induló sétán ismerhetnek meg a látogatók.

Szakavatott kalauz mutatja be az 1879-es árvíz utáni újjáépítés során Szeged-Alsóvároson emelt lakóházak emlékét őrző Napsugaras Tájházat, melyben gyermekprogramokat, kézműves-foglalkozásokat is tartanak a legkisebbeknek.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com