Biztonsági magáncégek is ügyelni fognak az olimpia rendjére

A központi, hivatásos rendfenntartó erők mellett biztonsági magáncégek embereinek tömegével is számolnak a jövő nyári, párizsi olimpia szervezői.Az insidethegames.biz portál szerint a játékok idején a mintegy harmincezer katonán és rendőrön kívül 17-22 ezer magánügynök alkalmazását is tervezik, s a pályázatok mostani, harmadik hullámának meghirdetése előtt már 37 biztonsági céggel kötöttek szerződést.
    

Az ügynököket legfőképpen az augusztus 11-én záruló olimpia megnyitó ünnepségének napján, 2024. július 26-án fogják szolgálatba állítani, amikor is a Szajna mentén a kalkulációk szerint mintegy hatszázezer ember lesz majd jelen, a folyónak nagyjából hat és fél kilométeres partszakaszán. A szervezőbizottság, a Paris 2024 a biztonsági kockázatok számbavételekor úgy ítélte meg, hogy a terrorizmus és a kibertámadások jelentik a jövő nyári játékok két fő kockázatát.
    

"A megnyitó ünnepségre külön megállapodást kötöttünk az állammal és a fővárossal. Bízunk benne, hogy jó úton haladunk, elérjük céljainkat" - mondta Bruno Le Ray, a Párizs 2024 biztonsági igazgatója. A portál idézte Thomas Collomb vezérigazgatót is, aki azt mondta, hogy az olimpia 349 millió eurós biztonsági költségvetése az alkalmazandó ügynöksereg igénybe vétele ellenére sem változott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com