Björgen történelmi csattanója zárhatja az olimpiát

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Vasárnap zárul a phjongcshangi téli olimpia, amelynek utolsó száma a sífutók női klasszikus stílusú 30 kilométeres versenye lesz.Noha nem Marit Björgen a legnagyobb esélyes, mégis ő lesz a középpontban, ugyanis esetleges sikerével minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává válna. A norvégok élő legendája hét arany-, négy ezüst- és három bronzérmével jelenleg harmadik az örökrangsorban két honfitársa, az egyformán nyolcszoros bajnok Ole Einar Björndalen sílövő és Björn Dählie sífutó mögött. Előbbit kettő, utóbbit három bronzzal előzné meg, ha nyolcadik aranyát a nyakába akasztanák.

    
Björgen, aki a medálok számát tekintve már csúcstartó 14-gyel, eddig egy-egy első és második, továbbá két harmadik helyet szerzett Phjongcshangban, azaz a formaidőzítése jól sikerült, de nagy kérdés, hogy 37 évesen végigbírja-e erővel a leghosszabb női számot. Diadalát többek között három honfitársa, Heidi Weng, Ingvild Flugstad Östberg és a kétszeres phjongcshangi bajnok Ragnhild Haga, továbbá a mostani játékokon négy éremnél - benne egy aranynál - tartó svéd Charlotte Kalla akadályozhatja meg.
    

A tavalyi világbajnokságon és az előző olimpián is Björgen nyert ezen a távon, de mindkét alkalommal a számára kedvezőbb szabadstílusban versenyzett a mezőny. Igaz, három éve a vb-n és nyolc éve Vancouverben klasszikus stílusban is második tudott lenni. Ezen kívül további három számban avatnak bajnokot. Négyes bobban a németek sikere valószínűsíthető, mivel két futam után közel háromtizedes előnyük van a dél-koreaiakkal szemben.


Érdekesség, hogy akár a németek, akár a norvégok szereznek még egy aranyat, beállítják a kanadaiaknak a 2010-es vancouveri játékokon elért rekordját 14. ötkarikás diadallal, jelenleg ugyanis mindkét nemzet 13 elsőségnél tart. Rendszerint a zárónap egyik csúcseseménye a férfi hokitorna döntője, de ez nincs így a Koreai Köztársaságban.


Egyrészt a tengerentúli profi liga (NHL) sztárjai nélkül korántsem övezte akkora érdeklődés a jégkorongot, gyakran félház sem volt a két csarnokban, másrészt a finálé ezúttal elég egyértelműnek tűnik. Bombameglepetés lenne tudniillik, ha az oroszok nem tudnák felülmúlni a németeket, noha utóbbiak már kétszer is felborították itt a papírformát azzal, hogy a negyeddöntőben a svédeket, az elődöntőben pedig a címvédő kanadaiakat ejtették ki.
    

A negyedik aranyat a női curlingtorna döntőjét követően osztják ki, amelyet vagy a svédek, vagy a dél-koreaiak szerezhetnek meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com