Milák Kristóf bemutatkozik, kérdőjelek a triatlonverseny körül

Magyar szempontból a 200 méteres pillangóúszás címvédőjének, Milák Kristófnak a bemutatkozása ígérkezik az egyik legérdekesebb eseménynek a párizsi olimpia keddi versenynapján, de nagy várakozás előzi meg a triatlonverseny rajtját is.Három éve, Tokióban Milák volt az egyetlen éremszerző magyar úszó. A 200 méter pillangó világcsúcstartója a tavaly áprilisi országos bajnokság után nagyjából egy évet kihagyott, a visszatérését követően ugyan időeredményei nem közelítették meg a legjobbját, de az ob-n, majd júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre olimpiai számaiban.
    

Kedden az előfutamokat és az elődöntőket rendezik 200 pillangón - ahol Milákon kívül Márton Richárd is érdekelt lesz - és férfi 100 gyorson, amelyben Németh Nándor lesz a magyar induló, női 1500 gyorson pedig Jackl Vivien juthat be a másnapi fináléba. Ha sikerrel veszi a hétfői előfutamot, kedden Sárkány Zalánért is lehet majd szorítani 800 gyorson.
    

A triatlonversenyek megrendezése hónapok óta témát szolgáltat szakmai berkekben és a sajtóban is. Bár múlt héten már bíztató hírek érkeztek, az úszás helyszínéül szolgáló Szajna vízminősége a hétvégén megint romlott, így vasárnap és hétfőn sem lehetett benne edzeni. A szervezők ezzel együtt optimisták, így ha minden a tervek szerint alakul, kedden lebonyolítják a férfiak versenyét, amelyben két magyar, Bicsák Bence és Lehmann Csongor lesz érdekelt.
    

A Mars-mező Arénában egy nap szünet után ismét tatamira lép magyar dzsúdós, kettő is: három éve Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81 kg) is helyezetlenül zárt, ezúttal mindketten szeretnének jobb eredményt elérni. Az asztaliteniszező Póta Georgina szombaton nagyszerű győzelmet aratott az egyes első fordulójában, kedden vagy szerdán, a 32 között pedig a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubin és az ausztrál Melissa Tapper hétfői párharcának továbbjutója vár majd rá.


Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz az egypár negyeddöntőjében száll vízre kedden a Vaires-sur-Marne-i pályán, az ukrán származású ökölvívó Akilov Pylyp pedig a 80 kilós súlycsoport nyolcaddöntőjében lép ringbe. Ellenfele a harmadik kiemelt ukrán Olekszandr Hiznyak lesz, aki Tokióban ezüstérmes volt középsúlyban (75 kg), amelyben világbajnoknak is mondhatja magát.
    

A férfi vízilabdázók a franciák elleni győztes rajt után második csoportmérkőzésükön az Európa-bajnok spanyolok ellen ugranak medencébe, az egy-egy sikerrel és vereséggel álló női kézilabdázók keddi ellenfele pedig Angola lesz egy újabb győzelem reményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com