A szépség mérhető

"Ez a nő csodaszép!" "Szerintem meg kifejezetten ronda!" Nap mint találkozhatunk ilyen kijelentésekkel. De mi is az, ami alapján döntünk?

Sokan mondják, hogy a belső kisugárzás számít, azok akik ebben nem hisznek, inkább az arányokat nézik. Az utóbbi csoportba tartozóknak   most jó hírrel szolgálhatunk. Mérhető a szépség.

Az emberi arc 29 meghatározott pontja közti arányokat veszi figyelembe a nebraskai egyetem professzora Dr. Kendra Schmid. Az aranymetszési szabály kutatója szerint ezzel az egyszerű képlettel kiszámítható, ki született topmodellnek és ki az aki nagyon nem.

Szerencsére nem kell megijednünk, ha az eredményekkel nem vagyunk kibékülve. Rangsorolhatjuk azokat lelkünk megnyugtatására, és a közpánik elkerülése végett, így közömbösen túlléphetünk a tényen, hogy túl nagy az orrunk, vagy túl keskeny az ajkunk.

Átlagosan 4-5 pont körüli az átlagember eredménye, tehát ha a pontszám magasabb, elkönyvelhetjük magunkat szépségnek, ha alacsonyabb...mindenki döntse el maga.

Tehát az arcfelépítésért jár az alap 10 pont. Ebből, ha valami nem szabályos, mint a túl kicsi száj vagy nagy orr, akkor -1 pont levonás jár.

szép


 

 

1. Ha az arc hosszát az (1-29) arcunk szélességével elosztjuk (6-9) 1,618 körüli értéket kapunk. Ha ez stimmel, nem vonunk le pontot.

2. Most két képzeletbeli vonallal osszuk három részre az arcunkat, ha ez sikerült, akkor az 1-3, 3-19 és 19-29 pontok közti távolság megegyezik.

3. A fülek (10-21, 5-17) hossza ,ha az orr hosszával  (3-19)megegyezik, nyerők vagyunk.

4. Itt a lényeg, hogy teltebb ajkakat vonzóbbnak tartják a vékony szájtól.

5. Most meghúzzuk a tükörtengelyt az 1, 29 pont között. Az arc szimmetriája akkor tökéletes, ha a 18, 20, valamint a 22, 14 pontok egyforma távolságra esnek.

6.Ha a szemek közti távolság is megfelelő, és a szemek szélessége is azonos, akkor örüljünk. Itt a 14-13=12-11, ami egyenlő a 13-12-vel.

 

(forrás: HVG)

Hozzászólások

Teszteltük: a legjobb szempillaspirálok a 2023-as évre

Teszteltük: a legjobb szempillaspirálok a 2023-as évre

Aki ismeri és szereti a sminktermékeket, annak általában van kedvenc szempillaspirálja. Ha váltani szeretnél, ismerjük meg együtt a legjobbakat és válogassunk néhány újdonságból!

A világ legbizarrabb szépségversenyei

A világ legbizarrabb szépségversenyei

Az apácaszépségversenytől kezdve az állatszépségversenyig igen széles a paletta.

A történelem legcsúnyább uralkodói

A történelem legcsúnyább uralkodói

Nyolc férfi, aki a festmények alapján, kifejezetten ronda volt.

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Micsoda átalakulás 7 óra leforgása alatt!

Holly óriási átalakuláson ment keresztül annak köszönhetően, hogy elment fodrászhoz!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Minden nap így tisztítsd le megfelelően az arcod!

Főleg, ha sminket is használsz elengedhetetlen a rendszeres arctisztítás!

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

A 2016-os férfi szépségverseny, azaz a Mr. World győztese az indiai Rohit Khandelwal lett. Mr. India 46 döntőst legyőzve nyerte el a legkívánatosabb férfi címet 2016-ban. Az idei döntőt júliu...

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

A hajápoló csodaszerek csak látszat orvosságot nyújtanak

Akármilyen drága és jó minőségű a termék, valódi gyógyulást képtelen nyújtani a hajnak. Napjainkban a boltokat járva észre vehetjük, hogy a polcok roskadoznak a hajápolótermékektől. Minden hajp...

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

Tökéletes arca van a fiatal nőnek a tudósok szerint - videó

A tökéletes arc mindenkinek mást jelent, mást látnak szépnek a férfiak és a nők. A tudósok szerint viszont egy fiatal brit lánynak van a legszebb arca és mindezt egy program alapján bizonyították be....

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A kalcium hiány okozta köröm gyengeség orvosolható!

A körmök gyengeségének leggyakoribb kiváltó oka a kalciumhiány, amit fontos minél hamarabb orvosolni. Körmeink kinézete és állaga számtalan egészségügyi problémáról árulkodhat, éppen ezért fontos f...

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

Ragyogó barna bőr nap és szoli nélkül? Lehetséges!

A karotin segítségével nem csak egészségesebb lehetsz, hanem közelebb kerülhetsz az áhított barna színhez is!  Napjainkban 5-ből legalább 3 nő áldozz akár havi több ezer forintot arra, hogy szolári...

http://ujhazak.com