NBC: Trump hét hónappal ezelőtt eldöntötte Szulejmáni likvidálását

Donald Trump amerikai elnök már hét hónappal ezelőtt eldöntötte Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű egysége vezetőjének likvidálását - jelentette hétfőn az NBC amerikai televízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.

Szakértő: Irán és az Egyesült Államok is a tárgyalásban érdekelt

Irán és az Egyesült Államok is a tárgyalásban érdekelt, mert egyik fél sem szeretné, hogy eszkalálódjon a jelenlegi helyzet - közölte az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Washington 17 szankciót jelentett be iráni vállalatok és személyek ellen

Az amerikai kormány 17 szankciót hozott iráni vállalatok és személyek ellen - jelentette be közös sajtótájékoztatón Mike Pompeo külügyminiszter és Steven Mnuchin, a pénzügyi tárca vezetője.

Kósa: folytatják iraki tevékenységüket a magyar katonák

A magyar kormány és a magyar katonák továbbra is együttműködnek Irakban mind a NATO, mind a nemzetközi koalíció tevékenységében - jelentette ki Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.

Az iraki légtér elkerülését javasolja az EASA

Az iraki légtér elkerülését javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a tagországokban bejegyzett légitársaságoknak.

Németh Szilárd: az Irakban lévő katonák sértetlenek és végzik a dolgukat

Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák sértetlenek és végzik a feladatukat - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A honvédelmi miniszter az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett

Az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolattal csütörtök reggel Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Johnson: Szulejmáni brit katonák haláláért is felelős volt

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Kászim Szulejmáni iráni tábornok brit katonák haláláért is felelős volt.

A NATO főtitkára elítélte az iráni rakétatámadást

Elítélte Jens Stoltenberg NATO- főtitkár szerdán a Twitteren közzétett üzenetében az iraki területen állomásozó, amerikai és koalíciós erők ellen elkövetett iráni rakétatámadásokat.

A Wizz Air járatai biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret

A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.

Fitch: Irán hatalmas gazdasági árat fizetne, ha totális háborúba keveredne Amerikával

Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között, több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.

Von der Leyen: a fegyverek használatának azonnal véget kell vetni

A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni, és vissza kell térni a megoldást kínáló politikai párbeszédhez.