Tovább erősíti pozícióit az UBM csoport a Hiventures eddigi legmagasabb befektetésével

Történetének eddigi legnagyobb összegű befektetésével, 5 milliárd forinttal emelt tőkét zárt körben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding Nyrt.-ben az állami tulajdonú MFB csoporthoz tartozó Hiventures, amely az idei évtől már tőzsdei vállalatok beruházásaihoz is hozzájárul.

Nem lesz teljesen új a feladat a vívók új szövetségi kapitányának

Az elmúlt években sportigazgatóként, a szakvezető segítőjeként, időnként helyetteseként volt rálátása a szövetségi kapitányi teendőkre, így az ebbe a pozícióba csütörtökön kinevezett Boczkó Gábornak nem lesz teljesen új a mostantól rá váró feladat.

Mohamed Aida pozíciójának újratárgyalását kéri a magyar női tőrválogatott többi tagja

A magyar női tőrválogatott négy tagja nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy a 45 éves Mohamed Aida a magyar szövetség (MVSZ) döntése értelmében bekerült az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő csapatba.
Szingapúri Nagydíj - Hamiltoné a pole pozíció

Szingapúri Nagydíj - Hamiltoné a pole pozíció

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 29 éves versenyző mindössze hét ezredm...
A Burger King felvásárolja a Tim Hortonst, és Kanadába teszi át a székhelyét

A Burger King felvásárolja a Tim Hortonst, és Kanadába teszi át a székhelyét

A Burger King Worldwide gyorséttermi hálózat kedden hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy 11,4 milliárd dollárért felvásárolja a kanadai Tim Hortons kávéházláncot. Az összeolvadás után - adómeg...
Logisztikai csarnokkal bővült a Prec-Cast Kft. sátoraljaújhelyi üzeme

Logisztikai csarnokkal bővült a Prec-Cast Kft. sátoraljaújhelyi üzeme

Mintegy száz új munkahely jön létre annak a nagy volumenű beruházásnak az első állomásaként, amelyben egy 5600 négyzetméteres új logisztikai csarnokkal bővítette üzemét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ...
Az Appeninn 255 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben

Az Appeninn 255 millió forint adózott nyereséget ért el a második negyedévben

Az Appeninn Holding 2013 második negyedévében 255 millió forint adózott eredményt ért el, szemben a tavaly ilyenkori 82 millió forintos veszteséggel - közölte a cég csütörtökön a Budapesti értéktőzsde...
4 póz, amit ki kell próbálnod!

4 póz, amit ki kell próbálnod!

Hogyan teheted a barátnődnek még élvezetesebbé a szexuális együttlétet? Most négy pózzal segíthetsz abban, hogy mindenképpen elérje az orgazmust. A hála biztosan nem marad el! 1. A perec Hogyan mű...