• -14 ℃ / -7 ℃

Elhunyt Prékopa András matematikus

Életének 88. évében, családja körében elhunyt Prékopa András Széchenyi-díjas matematikus, az MTA rendes tagja, az operációkutatás és az alkalmazott matematika kiemelkedő kutatója és oktatója - közölte a család szombaton az MTI-vel.candlePrékopa András 1929. szeptember 11-én született Nyíregyházán, 1952-ben szerzett diplomát a Debreceni Egyetem matematika, fizika, ábrázoló geometria szakán. Az MTA Automatizálási Kutatóintézet és az MTA Számítástechnikai Központ 1973-as egyesülése előtt az MTA SZK operációkutatási osztályának vezetője volt, majd 1973-tól az új intézet, az MTA SZTAKI alkalmazott matematikai főosztályát vezette.

(Az operációkutatás bonyolult rendszerek struktúrájának elemzésében és fejlesztésében, működésének szervezésében és irányításában felmerülő problémák vizsgálatának és megoldásának tudományos módszereit tartalmazó elmélet.)

A Magyar Tudományos Akadémia 1979-ben levelező, 1985-ben rendes tagjává választotta. 1983-ban az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára lett az általa alapított operációkutatási tanszéken. 1985-ben elfogadta az amerikai Rutgers University meghívását, ahol mint a statisztika, matematika és operációkutatás kiemelt professzora tevékenykedett.

1977-ben a Mexikói Mérnöki Akadémia választotta külső tagjává. Alapító főszerkesztője volt az 1979-ben indult Alkalmazott Matematikai Lapoknak. 1981 és 1989 között a Mathematical Programming Society Stochastic Programming bizottsága elnöke volt.

1992-ben a Bolyai János Matematikai Társulat neki adományozta a Szele Tibor-emlékérmet, 1996-ban Széchenyi-díjban részesült, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át.

Tudományos munkásságának jellemzője az elmélet és az alkalmazás magas színvonalú egységének megvalósítása. Ennek nagyszerű példái azok a vízügyi, villamosenergia-ipari, termelési, közgazdasági, pénzügyi, biológiai és egyéb alkalmazások, amelyekben az általa megfogalmazott modelleket és eljárásokat használták fel - fejti ki a család közleményében, amelyben emlékeztetnek arra is, hogy Prékopa András tudományos pályafutása alatt 20 könyvet publikált, több száz tudományos dolgozatot közölt, 150 ismeretterjesztő és egyéb művet írt.

Prékopa András temetése szeptember 29-én, csütörtökön 14 órakor, a Fiumei úti sírkertben lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sokkoló tények Lajkáról, az első űrbe küldött kutyáról

Sokkoló tények Lajkáról, az első űrbe küldött kutyáról

A szovjetek tudták, hogy meg fog halni a kóbor eb, akinek már a felkészítése is tragikus volt.

Antarktisz-félszigetéről hatalmas jéghegy készülődik leválni! – videó

Antarktisz-félszigetéről hatalmas jéghegy készülődik leválni! – videó

Az eddig ismert legnagyobb jéghegy van készülőben leválni az Antarktisz-félszigetről.

Kisdolga intézése közben találta a 49 ezer éves leletet a férfi

Kisdolga intézése közben találta a 49 ezer éves leletet a férfi

Az összes ősemberkutató emlegetni fogja Clifford Coulthard véletlen felfedezését.

Intelligensebbé teszi a gyerekeket az apával töltött idő

Intelligensebbé teszi a gyerekeket az apával töltött idő

University of Newcastle kutatói meg vannak győződve, hogy a gyerekeknél az apával töltött egyre több idő növeli a lurkók IQ-ját.

Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Tizenkét lelet, ami megváltoztatta az emberiség múltjáról alkotott képet.

100 dolog, amit 2016-ban tanultunk meg

100 dolog, amit 2016-ban tanultunk meg

Szórakoztató listán gyűjtötték össze, hogy milyen tudással gazdagodtunk tavaly.

Brit tudósok rájöttek, miért nincs értelme beágyazni

Brit tudósok rájöttek, miért nincs értelme beágyazni

Brit tudósok legújabb tudományos felmérése arról szól, hogy van-e értelme naponta beágyaznunk.

5 tény a Nagy Bummról és az univerzumról

5 tény a Nagy Bummról és az univerzumról

Érdekességek világegyetemről, amit nem biztos, hogy mindenki tud.

2016 legjobb találmányai

2016 legjobb találmányai

Az emberiség rengeteg innovatív megoldással állt elő az elmúlt évben.

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Nem túl nagy rejtély, hogy mi okozza az egyre több élve talált cápát! – a kutatók mindenesetre értetlenkednek a jelenségen

http://ujhazak.com